Hosszú távon senkinek sem jó a home office

Egy évvel ezelőtt került a figyelem középpontjába a home office, és most a nyitás után megint egyre többet beszélünk róla. Az igazán jó szakemberek nehezen váltottak munkahelyet, akár egy kedvezőbb ajánlat ellenére is. Azonban a 2020-as járvány megjelenésével a bizonytalan helyzetben bevezetett home office működési forma, vagyis a fizikai eltávolodás a munkahelytől, illetve a munkatársi kapcsolatok lazulása ezzel ellentétes tendenciákat jeleznek, hiszen bátrabban váltanak munkahelyet most azok is, akik eddig kivártak.

A home office a kialakult vírushelyzet előtt is létező munkaforma volt, például 2018-ban a KSH adatai szerint már 144 ezer volt a távmunkában foglalkoztatottak száma. 2021. elején tovább nőtt ez a szám: februárban 482 ezer főt, a foglalkoztatottak 11 százalékát érintette, csaknem négyszer annyit, mint három évvel korábban.

„Ha a nagyobb cégeket - mint a multinacionális cégek – vizsgáljuk, ahol egész irodaházak ürültek ki, akkor megfigyelhetjük, hogy az egy számítógéppel és egy telefonnal is elvégezhető munkafolyamatok egyszerűen megoldhatóak voltak a munkavállalók és a munkaadók számára otthonról. Természetesen a cégnek is könnyebb volt így betartatni az egészségügyi előírásokat, ami gazdaságilag is kedvezőbb volt a multik számára. Bizonyos munkaköröknél, embertípusoknál vagy élezthelyzeteknél ez az otthoni munkavégzési forma működhet jól -  vagy ott, ahol ez az egyetlen lehetőség - de hogy válogatás nélkül, széles körben általánossá váljon, annak a tapasztalatok alapján megkérdőjelezhető a hosszútávú sikeressége ” – fejtette ki Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa, vezetési és toborzási szakértő.

Mérséklődő lendület 

A munkahelyi csapatmunkára szintén nagy hatással volt ez a változás. Kezdetben nem ritkán még többet is dolgoztak az emberek otthonról, mint amennyit az irodában szoktak, viszont a munkahelyi kapcsolatok hiánya, a megnövekedett feladatok és a nehezebb kommunikáció miatt mára már elfáradtak, így az otthoni munkavégzés lendülete mostanra mérséklődni látszik. Az elmúlt egy év távlatában a munkavállalók bármennyire is pozitívumként élték meg ezt a helyzetet, az otthoni körülmények miatt már nem ugyanazzal a lelkesedéssel, kitartással és precizitással végzik el feladataikat.

„A munkavállalók, a jó szakemberek olyan alacsony érzelmi szintre kerültek a csoportkohézió hiányában, hogy lecsökkent bennük a lojalitás, ami által könnyebben mérlegelnek egy új álláslehetőséget, vonzóbbá válhat számukra egy új munkahely, és mérhető módon rontja a produktivitást.” – mondja az ügyvezető-tulajdonos.

Nyitás előtti visszarendeződés

Hosszútávon ez az otthoni munkavégzés a munkáltató szempontjából is negatívan hatott a cégek működésére: a munka automatikussá vált, nem voltak jól mérhetőek az eredmények és egyes munkafolyamatok lassultak, a munkatársak pedig úgy érezhetik, mindegy ki a munkáltató, aki az elvégzett feladatért fizet. Így azok a cégek, akik hosszútávon nem szeretnék a home office munkaformát bevezetni az általános működési keretek közé, már a nyitás előtt elkezdték a visszarendeződést.

Érdekes látni, hogy néhány esetben az emberek annyira hozzászoktak az otthoni munkavégzéshez, hogy nehezen térnek vissza az irodai környezetbe. Ők azok, akik érthető módon nem vágynak vissza egy olyan csapatba vagy munkakörbe, ahol nem kapnak kiszámíthatóságot és egyértelmű kommunikációt. Ennek következtében munkaadói oldalról is jelentős költségekkel járhat az, ha elveszítünk jó szakembereket, akik most bátrabban váltanak munkahelyet, mert eddig kivártak.

A jó munkaerő pótlása, keresése, a potenciális jelöltek interjúztatása, betanítása és kifizetése hatalmas nehézséget és kockázatot jelent a jelenlegi helyzetben. Számítani kell rá, hogy ténylegesen komoly elvándorlás lesz a munkaerő piacon, ami  hatalmas kihívás elé állítja majd a cégek HR területeit a toborzás terén, ami gazdaságilag is kedvezőtlenül érintheti a vállalkozásokat.

„A home office nem jó megoldás hosszútávon sem a munkadó, sem pedig a munkavállaló számára. Hiszen a magasszintű termeléshez, a jó csapatmunkához elengedhetetlen, hogy rendszeresen találkozzanak egymással a kollégák és részt vegyenek a csapatmeetingeken. Nagyon fontos a személyes irodai jelenlét és kommunikáció, illetve az eddigi vagy új célok, tervek megfogalmazása, amibe a vezetők bevonják a munkatársakat is. Ez fogja javítani a munkamorált, a csapat dinamikáját és így növelhető az elköteleződés is. A visszarendeződéshez óriási jelentősége lehet annak, hogy a vezetők jól felkészültek legyenek és újraépítsék a csapatukat.”- vallja Nemes-Nagy Szilvia, vezetési és toborzási szakértő.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo