Elégtelen a kormány vállalkozásokat segítő csomagja

A válság pusztító hatásainak enyhítésére tett javaslatokat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).

Mint közölték: a VOSZ vállalkozói közössége bár üdvözli a napokban bejelentett kormányzati energia támogatási csomagot, amellyel az energiaintenzív feldolgozóipari cégek kapnak hathatós segítséget, tevékenységük fenntartásához, folytatásához és az energetikai modernizációhoz, ugyanakkor úgy ítélik meg, hogy a kialakult válság az egész magyar gazdaságot érinti és a koronavírus-válságnál is erősebben rázza meg, amely gyors, határozott és átfogó állami beavatkozás nélkül tömeges cégbezárásokhoz és munkahelyek százezreinek megszűnéséhez vezethet.

Átfogó javaslatcsomag a VOSZ-tól (Fotó: Depositphotos)
Átfogó javaslatcsomag a VOSZ-tól (Fotó: Depositphotos)

Közleményük szerint a vállalkozók értik a helyzet komolyságát, felelősen gondolkodnak és ezúttal is készek elmenni teherbíró- és működőképességük határáig, de efelett tehetetlenek és segítség nélkül védtelenek a közelgő veszedelemmel szemben, amely elsöpörheti vállalkozásukat. A vállalkozói egyeztetések alapján összeállítottak egy javaslatcsomagot az energia-válság hatásainak enyhítésére, a magyarországi cégek megsegítésére.

Javaslataik:

Szektorsemleges vállalati rezsitámogatásra van szükség: a cégek energiaár-terhelése ne haladja meg 2021. évi energiaköltségük 3-szorosát! Számos vállalkozói visszajelzés alapján ez az a maximális szint, amely még kigazdálkodható a legtöbb, megfelelő termelékenységgel és túlélési/fejlődési potenciállal rendelkező cég számára, legyen szó akár vendéglátó, akár szolgáltató cégről.  Ezen szint felett rohamosan megnő az ellehetetlenülő vállalkozások száma.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo