Hogyan függ össze az izomgyengeség a mortalitással?

Az izomgyengeség és a mortalitás közötti összefüggéseket vizsgálták egy 2018-ban publikált tanulmányban. Az alábbiakban a kapott eredményeket osztjuk meg, amelyekből kiderül, hogy miért lehet fontos a kézfogás erejének vizsgálata.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az izomgyengeséget egységesen a kéz markoló erejével lehet vizsgálni

A tanulmány elsődleges célja az volt, hogy 9 éves követési időszakot vizsgálva tanulmányozzák a meghatározott klinikai izomgyengeség és a korai halálozás közötti kapcsolatot. A feltételezések szerint a gyengébb személyeknek rövidebb volt a túlélési ideje a nagyobb markolóerővel rendelkező személyekhez képest. 

A LifestylePro Academy vegán életmód és táplálkozási tanácsadó képzésén a fizikai aktivitás jelentősége rendszeresen szóba kerül, hiszen a mozgás alapvető élettani szükséglet.

A kézfogás erejének vizsgálata és a markolóerő-értékelések

A vizsgált populáció 8326 főből állt, akik 65 évesek és annál idősebbek voltak. Átlagosan a követési időszak 8,3 év volt, amely idő alatt 21%-os volt a halálozás (1799 fő).

A kézfogás erejét Smedley rugós kézdinamométerrel vizsgálták, amivel egy bemelegítő próbát követően mindkét kézzel elvégezték mérést, elsőként a domináns, majd a nem domináns kézzel.

Miért lényeges a kézfogás erejének vizsgálata?

A kézfogás erejének a mérése a fizikai egészségi állapot hatékony és olcsó klinikai gyakorlatban alkalmazható szűrőeszköze. Az izomgyengeség együtt jár az egészség és a funkciók lassú romlásával, és közvetve de összefüggésbe hozható a korai halálozás kezdetével.

Pénzügyi szempontból egy nagyon költséghatékony szűrőeszköz, amely könnyen és egyszerűen alkalmazható klinikai környezetben.

Véleményvezér

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo