Harc az utódlásért – széteshet az óriás konszern a generációváltás miatt

August Oetker, az Európa-szerte ismert német élelmiszer-konszern vezetője, 75 évesen kénytelen visszavonulni. Az utódlás körül heves harc folyik a népes családban, ami a nagy hagyományú cég felbomlásához is vezethet.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

August Oetker, a cégalapító öt ükunokájának egyike, csaknem 40 évig állt a vállalkozás élén, de most, 75. évének betöltésével, a belső szabályzat szerint le kell mondania a vállalatcsoport vezetésének éléről. Heves küzdelem folyik a sok leszármazott között azért, ki vegye át a konszern vezetését.

en.wikipedia.org

Rudolf-August Oetker, az alapító unokája, a 2. világháború után vette át az irányítást, ő szerzett központi helyet a vállalkozásnak a német „gazdasági csoda” idején. A keménykezű vezető 2007-ben hunyt el, három házasságából nyolc gyereket hagyva hátra azzal, hogy „éljenek harmóniában és egyetértésben.”

Ez nem sikerült. August, a most távozó főnök, az apja második házasságából származó négy

Családi játszmák és titkok is nehezíthetik a cégutódlást
Családi dinamikák, irracionális indulatok mérgezhetik a családi cégek működését. És beleszólhatnak a cégutódlásba is. A le nem rendezett családi feszültségek nem fogják könnyíteni a generációváltást a vállalkozás élén.
gyerek egyike. Ők jól megértik egymást az első házasságból származó nővérükkel – velük szemben áll viszont az utolsó házasságból származó három Oetker. Rudolf-August azt hagyta rájuk, hogy vegye át August a vezetést, majd később adja azt át a legfiatalabbak egyikének, féltestvérének, Alfrédnak. Ezzel szemben August saját öccsét, Richardot tette helyettesének, majd úgy döntött, hogy visszavonulása után egyik közös unokaöccsük legyen az utóda az élen. Vagy ha nem, akkor a jeles kávé-dinasztiához tartozó Andreas Jacobs, az Oetker igazgató tanácsának egyik tagja.

A három legfiatalabb gyermek mindezt ellenzi. Ennek következtében nem lehetetlen hogy a konszern felbomlik: egyes vállalatait eladják és a pénzből „kifizetik” az egyetérteni nem kívánó három unokát. Mindeközben a német sajtó felidézi, hogy az Oetker-név nem éppen a legjobban cseng: a hitleri időkben a cég a rendszer támaszai közé tartozott, Rudolf-August meggyőződéses náci volt.

(Forrás: Der Spiegel)

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo