Gigantikus tűzifacsalás terjed Magyarországon

Tűzifával kapcsolatos csalásokra figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): a jogszerűtlen hirdetéseket közzétevő, a vásárlókat súlyosan megkárosító csalók már az E.ON Zrt-t és állami erdőgazdaságok nevét is felhasználják, hogy elnyerjék az emberek bizalmát.

A csalók ezúttal az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. képviseletében hirdettek tűzifát, azonban a cég megerősítette, hogy ők nem adtak fel hirdetést. Az állami erdőgazdaságok közül pedig már a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. és a Pilisi Parkerdő Zrt. is jelezte, hogy a csalók a gazdaság nevével visszaélve hirdetnek.

Az E.ON és más közműszolgáltatók valóban sokszor végeznek karbantartást a vezetékeik környezetében, amely során a kitermelt fák értékesítése nagyon hihetően hangzik. Ilyen ajánlatok esetében azonban mindig érdemes felkeresni az adott közműszolgáltató hivatalos honlapját, és az ott megadott elérhetőségeken érdeklődni a hirdetés valóságtartalmáról. 

Az idei fűtési szezonban is javasolt, hogy a tűzifát vásárlók tartsák be a Nébih ajánlásait, annak érdekében, hogy elkerüljék a megtévesztéseket és a csalásokat. Javasolják, hogy csak ismert kereskedőtől, erdőgazdálkodótól vásároljanak, aki a termékre vonatkozó adatokkal ellátott szállítójegyet és tűzifavásárlási tájékoztatót is biztosít, a Nébih-nél regisztrálta tevékenységét.

A Nébih honlapján pedig a hatósági rendszerbe bejelentkezett tűzifa árusítók közül lehet választani, itt.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo