Fontos felkészülni a viharkárok biztosítására is

A Generali Biztosítóhoz 2024-ben közel 40 ezer lakással és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett. A legviharosabb időszak 2024-ben egyértelműen a május vége, június eleje volt: ebben a néhány napban érkezett a kárbejelentések közel harmada a Generali Biztosítóhoz. A kiszámíthatatlan időjárási körülmények és a klímaváltozás miatt is érdemes figyelmet fordítanunk a lakásbiztosításunk aktualizálására.

A változékony időjárás, a globális felmelegedés és a klímaváltozás hatásai egyre erőteljesebben befolyásolják a mindennapjainkat, elég csak a gyakori szélsőséges időjárási körülményekre gondolni. 2024 azonban szerencsére békésebb évnek tekinthető a viharkárokat nézve a 2023-as évnél: míg tavalyelőtt a Generali Biztosítóhoz rekordmennyiségű, 58 ezer lakással és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett, addig 2024-ben ez a szám közel 40 ezer volt, a károk összege megközelítette az 5 milliárd forintot. A viharkárral kapcsolatos kárbejelentések száma volt tavaly a legmagasabb a károkat tekintve (megközelítőleg 21 ezer), ezt követték a villámmal, a jéggel és a kívülről beáramló vízzel kapcsolatos kárbejelentések – áll a biztosító lapunkhoz is eljuttatott közleményében.

Nagy károkat okozhatnak a viharok
Nagy károkat okozhatnak a viharok
Fotó: MTI / Vajda János

A Generali arról tájékoztatott, 2024-ben a viharkárok tekintetében a viszonylag békés évkezdés után május utolsó napjaiban jégverés rázta meg az országot, és az extrém időjárás június elején is megmaradt. Ebben az időszakban összesen több mint 12 ezer kárbejelentés érkezett a Generali Biztosítóhoz, ami a hónapos átlagot tekintve (2500 bejelentés 2024-ben) kiemelten magas volt. Ezen a két hónapon kívül még az átlagnál több vihar és vízkárról érkezett bejelentés a biztosítóhoz 2024 júliusában és augusztusában, illetve szeptemberben is az éves átlagnál jóval magasabb volt a kárbejelentések száma – ebben a hónapban az áradások okoztak komoly problémákat országszerte.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo