Fontos cafeteria határidő közeleg

Miközben a munkavállalók nagy része már a 2018-as cafeteria választással van elfoglalva, a munkáltatóknak a tavaly adott juttatásokhoz kapcsolódóan két határidős feladatra is kell figyelniük 2018. január 31-ig .

1. Lakáshitel igazolás Ha egy munkáltató 2017-ben adott lakáshitel támogatást a munkatársainak, akkor az erre vonatkozó rendelet szerint 2018. április 15-ig (munkáltató saját döntése alapján legkésőbb május 31-ig) kell összegyűjteni az ehhez kapcsolódó teljes dokumentációt. A folyósításról szóló banki igazolásra azonban korábbi határidőt ír elő az erre vonatkozó törvényi környezet.

Kép: Fotolia

A juttatás folyósításában közreműködő hitelintézetnek legkésőbb 2018. január 31-ig igazolást kell adnia a munkáltató felé a támogatás folyósításáról. Emellett a folyósító hitelintézet január végéig a NAV felé is adatot kell, hogy szolgáltasson a támogatásról.

2. Albérleti adatszolgáltatás Ha a munkáltató 2017-ben mobilitási célú lakhatási támogatás keretein belül támogatta a munkavállalója albérleti költségeit, akkor ezzel is lesz tennivalója 2018 elején.

A 2017-ben nyújtott albérleti támogatásról a munkáltatónak 2018. január 31-ig adatot kell szolgáltatnia az adóhatóság felé. Az adatszolgáltatás tartalmazza a támogatásban részesített munkavállaló nevét, adóazonosító jelét és a bérelt lakás lakcímét is.

Célszerű ezeket a feladatokat a jövő év elejére is betervezni, hiszen akik idén adnak ilyen juttatásokat azoknak majd jövőre is 2019. január 31-ig kell rendelkeznie a fenti igazolással, és el kell végeznie a mobilitási célú lakhatási támogatáshoz kapcsolódó munkáltatói adatszolgáltatást - mutat rá Fata László cafeteria szakértő.

Szeretnénk mi az egészségbiztosítást, ha kapnánk
A következő napokban kell dönteniük a munkavállalóknak a munkáltatójuk által ajánlott idei cafeteria-csomagjukról, az Union Biztosító 1300 fős, reprezentatív felmérése szerint a 25-55 év közötti korosztályból jelenleg a lakosság mindössze 12 százaléka kap a cafeteriában egészségbiztosítást, noha 46 százalékuk élne ezzel a lehetőséggel.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo