Folyik a harc a kapuvári húsüzemért

A kisebbségi tulajdonosok a válságtervet készítenek, a többséggel rendelkező Zsobrák Péter szerint azonban a cég működésképtelen, a felszámolás elindításában látja a kapuvári húsgyárban kialakult helyzet megoldását.

A kapuvári húsüzem szeptember elején több hetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt. A termelés – miként arról a Piac&Profit is beszámolt – hétfőn indult újra: elkezdődött a frissen érkezett hús darabolása, feldolgozása, de a teljesítmény csak a korábbi években megszokottnak mintegy harmada.

A társaság működésképtelen
Zsoborák Péter, többségi tulajdonos a Kisalföldnek úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi helyzetben a Kapuvári Hús Zrt. működésképtelen, hiszen zárolt számlái mellett egy ötvenmilliós és egy másfél milliárdos NAV-eljárás indult ellene, teljes a vagyoni zárlat is, valamint egy lejárt 600 milliós banki hiteltartozás is fennáll. A lap pénteki számában megjelentek szerint Zsoborák Péter úgy látja, hogy ezekkel a feltételekkel nem tudják megindítani a vágást, így a közgyűlésen végül úgy határoztak, hogy a cég megteszi a lépéseket a fizetőképtelenség megállapítása érdekében.
Az érintettek sokat vártak a szeptember 27-ére halasztott közgyűléstől, ám a tanácskozást felfüggesztették. Foltányi Árpád kisebbségi tulajdonos az eseményt követően arról tájékoztatta az MTI-t, hogy felhatalmazást kapott arra, hogy jövő kedd délutánra benyújtsa a cég megmentésére összeállított válságtervet, miután a magát a társaságba augusztus elején bevásárló új többségi tulajdonos azt jelezte, hogy nem tudja megmenteni a csőd közeli helyzetbe került társaságot. Foltányi Árpád  azt is jelezte, hogy pénteken az üzem területén tanácskozik azokkal a beszállítókkal, akik részesei kívánnak lenni a társaság megmentésének.

A megbeszélés után Foltányi Árpád az MTI tudósítása szerint már úgy nyilatkozott: biztosítani tudja, hogy beérkezzen a termelés felfuttatásához szükséges heti hatezer sertés. Tájékoztatása szerint a nyáron heti három-négyezer állatot dolgoztak fel, aminek mintegy a felét vágták helyben, miközben heti tíz-tizenkétezres a kapuvári üzem teljes kapacitása.

Az üzem megmentésére irányuló terv szerint olyan új tulajdonosi szerkezetet alaktanának ki, amelyben jelentős hányad jut a sertéstenyésztőknek és a gyár dolgozóinak is, Foltányi Árpád pedig jelképesre csökkentené jelenlegi 25 százalékos tulajdonrészét. A válságterv a bejelentés szerint jövő csütörtökön kerülhet a közgyűlés elé.

A cégnek a kisebbségi tulajdonos szerint bő négy és félmilliárd forintos hiteltartozása volt, erre az a kétmilliárd forintot érő szolnoki vágóhíd is fedezet, amelyre szerinte nincsen szüksége a társaságnak. Ehhez jön még a hárommilliárdos „szállítói állomány”. Mindezt megfelelő válságkezeléssel Foltányi Árpád szerint nem lesz túl nehéz kezelni

„A korábbi ígéretekkel szemben tudatosan felszámolásba kívánják vinni a gyárat”, amivel a beszállítókat százmilliós nagyságrendű veszteség éri, ezért azok sem tudnának fizetni, így „a Hajdú-Béthez mérhető emberi tragédiák következnének be” a felszámolással – jelentette ki Foltányi Árpád, s jelezte, hogy csődbűntett miatt büntetőfeljelentést kíván tenni a társaságnál történtek miatt.

Így segít az állam
A Kormányszóvivői Iroda a múlt héten jelentette be, hogy kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a kapuvári húskombinátban érintett két céget, Kapuvári Hús Zrt.-t és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.-t. Arról azonban nincs szó, hogy állami tulajdonrész vásárlásával segítenének a bajba jutott húsipari cégeknek – ezt már a héten nyilatkozta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek. Mindent megtesznek azonban a munkahelyek megőrzéséért, amire megoldást nyújt a kiemelt vállalat státusz, amit a közelmúltban mindkét bajban lévő társaság, a Gyulai Húskombinát és a Kapuvári Hús is megkapott. Az államtitkár példaként említette, hogy az elmúlt időszakban lefolytatott tárgyalások során elérték, hogy a nagyobb kereskedelmi láncok hosszabb távú megrendelői szerződéseket kössenek a szóban forgó húsipari cégekkel, ami komoly működési biztonságot nyújthat azoknak.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo