Fennakadt a rostán egy kistermelő - 1700 kiló élelmiszert kellett kivonni a forgalomból

Egy Békés megyei kistermelő állattartó telepén és élelmiszer-előállító egységében tartott ellenőrzést június közepén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Súlyos higiéniai hiányosságokat és az állattartásra vonatkozó jogszabálysértéseket tártak fel a Nébih szakemberei egy békés megyei kistermelő ellenőrzése során - közölte a hatóság.

Ezt már nem eszi meg senki (Fotó: Nébih)

A vizsgálat helyén fellelt 68 sertés jelöletlen volt, az állattartó azok származását, állategészségügyi státuszát nem tudta igazolni. A kistermelő az állatállományról nem vezetett nyilvántartást, ahogy az állatokon végzett gyógykezeléseket és takarmányozásukat sem dokumentálta. A jogellenesen helyben vágott sertések esetében a kötelező húsvizsgálat szintén elmaradt.

A szennyezett, rendetlen takarmánytároló helyiségben rágcsálóürülék és patkányok is voltak. Az ellenőrök a földön lévő zsákokban, részben közvetlenül a padlón, nagy mennyiségű penészes pékárut is találtak.

A biztonságos élelmiszer-előállítást garantáló előírásoknak az erre szolgáló létesítmény sem felelt meg. Többek között a gyártótér mennyezete, a munkaasztal és a helyiségben lévő gépek szennyezett voltak, a falakat és a mennyezetet borító gipszkarton burkolat több helyen sérült volt. Az alapanyagokat és késztermékeket több esetben alátét nélküli ládákban tárolták a padozaton. A zsírolvasztást az ellenőrzés idején az udvaron végezték, az alapanyagot és a készterméket a földön tárolták.

A Nébih a súlyos járvány- és élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az állattartó telep valamennyi egyedére forgalmi korlátozást rendelt el, a kistermelői tevékenység végzését pedig – a hiányosságok kijavításáig – azonnali hatállyal felfüggesztette.  Fentieken túl a hatóság azonnali hatállyal kivont a forgalomból 42 tétel, összesen 1701 kilogramm nem nyomonkövethető élelmiszert.

Mivel a hatóság minden ilyen estnél közli a nevet és címet, ahol a jogsértést találták, kiderül, hogy Schultz László kistermelőnél jártak Szeghalmon.

Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van. A kistermelő a kedvező eredményű helyszíni, hatósági szemle után folytathatja majd tevékenységét.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo