Félmilliót kell kicsengetniük az e-cigi-árusoknak

Elektronikus cigarettát november elejétől 475 000 forint igazgatási szolgáltatási díj megfizetésével lehet csak forgalomba hozni Magyarországon, a díjat márkanevenként, illetve hatáserősségenként kell megfizetni – tartalmazza az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) rendelete, amely a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.

Kép: Wikimedia/vaping360.com)

Az emberi erőforrások minisztere – a nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – szabályozta az elektronikus cigaretta, az utántöltő flakon és a dohányzást imitáló elektronikus eszköz forgalomba hozatalának és az ezzel kapcsolatos változások bejelentésére vonatkozó igazgatási szolgáltatásnak a díjait – közölte az MTI. Elektronikus cigarettát november elejétől 475 000 forint igazgatási szolgáltatási díj megfizetésével lehet csak forgalomba hozni Magyarországon, a díjat márkanevenként, illetve hatáserősségenként kell megfizetni az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek (OGYÉI) a Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára. A díj az OGYÉI bevétele, amelyet nyilvántartásában elkülönítetten kezel. A bejelentés visszavonása vagy elutasítása esetén a befizetett díjat az OGYÉI nem téríti vissza – tartalmazza a rendelet.

A rendelet meghatározza az utántöltő flakon és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök forgalomba hozatalával kapcsolatos bejelentések igazgatási szolgáltatási díjait is, ezek megegyeznek az elektronikus cigarettáéval. A forgalomba hozatallal kapcsolatos változás bejelentésekor márkanevenként és hatáserősségenként 306 000 forintot kell fizetni a különféle termékek után. A rendelet november elején lép hatályba.

Egységes a csomagolás
Hatályba lépett a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo