Felhasználtuk a SZÉP-Kártya kereteket

A 2011-es keret mindössze 2 százalékát nem használták fel az MKB SZÉP Kártya birtokosai, így csupán 5 millió forintot kellett visszautalni a korábbi befizetéseket teljesítő munkáltatóknak.

Kép: PP-archív

Egytől 490 ezer forintig terjedtek azok a tételek, amelyeket az MKB SZÉP Kártya kibocsátója 2013. június 28-án visszautalt az érintett 104 munkáltató partnerének: összességében alig 5 millió forint maradt ugyanis felhasználatlanul a 2011-es keretből. Ez az MKB SZÉP Kártyára 2011-ben beérkezett pénzek mindössze 2 százaléka, azaz a kártyabirtokosok 98 százalékban el tudták költeni az abból az évből megmaradt, az akkori szabályok szerint kizárólag szállásra fordítható munkáltatói befizetéseket – közölte Lehoczky László, az MKB SZÉP Kártyát kibocsátó MKB Egészségpénztárt és Nyugdíjpénztárt Kiszolgáló Kft. ügyvezető igazgatója

Az MKB SZÉP Kártya 2011 augusztusában jelent meg a piacon. Az első évben 741 munkáltató partnerrel kötöttek szerződést közel, az akkor még csak szálláshelyre felhasználható plasztikkártyára 260,8 millió forintot utaltak át. Ebből 2012 végére még 13 millió forint hevert felhasználatlanul, ezért az MKB SZÉP Kártya kibocsátója különböző csatornákon és folyamatosan hívta fel a figyelmet az összegek elköltésére vonatkozó határidőre, ami 2013. május 31-e volt. Ennek hatására végül csak 5 millió forintot volt kénytelen visszautalni MKB Egészségpénztárt és Nyugdíjpénztárt Kiszolgáló Kft. az érintett munkáltatóknak.

A kezdetektől összesen 16,6 milliárd forint béren kívüli juttatás futott be az MKB SZÉP Kártyákra. „A töretlen népszerűséget, sőt annak erősödését mutatja, hogy míg 2012 egészében 10 milliárd forint munkáltatói hozzájárulást írtunk jóvá, addig 2013 első felében már 6 milliárd fölött jártunk” – fogalmazott Lehoczky László. Úgy vélte: az MKB SZÉP Kártya már 112 ezret is meghaladó birtokosi köre megtapasztalta az egyszerű és gyors használat, a pontos és kiszámítható fizetés előnyeit, és mára szívesen, egyre nagyobb jártassággal használja plasztiklapját a több mint 13 ezer szolgáltató helyen.

Júliustól még több helyen lehet fizetni a SZÉP Kártyával
Július 1-től már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP Kártya mindhárom zsebéről fizetni. A változtatások eredményeképp a kártya szálláshelyi felhasználása is rugalmasabb lett, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a SZÉP Kártyával fizethető körbe.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo