Ezért érte meg hirdetni az Olimpia alatt

Minden éjjel 2 és 4 óra között 790 ezer magyar látott legalább húszpercnyi olimpiai tévéközvetítést. Az aranyérmes magyarok sportágai közül leghosszabb ideig úszást néztek, majd vívás és kajak-kenu következik. A labdarúgó Európa-bajnokság mind a négy magyar meccs élő közvetítéséből 606 ezren néztek meg legalább egy félidőt.

Augusztus 6-21. között a sport tematikájú műsorok az összes sugárzási idő 8,2 százalékát tették ki; 22 százalékkal többet, mint a tavalyi hasonló, de olimpia-mentes időszakban. A 15 évesek és idősebbek pedig tévénézési idejük 17,6 százalékát fordították sportműsorokra, míg tavaly csak 4,9 százalékát.   Akik nézték az úszóversenyeket, átlag 2 óra 8 percen át követték az eseményeket. Vívás esetében 1 óra 45 perc jutott egy nézőre, kajak-kenunál pedig 1 óra 32 perc. Az olimpia közvetítéseire 5,2 millióan figyeltek oda legalább egy percig. Úszásra 3 millió 54 ezren fordítottak legalább egy percet, vívásra 2 millió 964 ezren, kajak-kenura pedig 2 millió 953 ezren.

Az online kereskedelemben is a sportról szólt a nyár!

Rekord nézőszámokat főműsoridőben regisztráltak. A legnagyobbat augusztus 15-én 21 óra 42 perckor, amikor a magyar-ausztrál női vízilabda mérkőzésen ötméteresekkel döntötték el a továbbjutást. „Ezüstérmes” az augusztus 6-i 20 óra 5 perces időpont, Hosszú Katinka 400 méter vegyes előfutamánál. Utána pedig augusztus 7-én 20 óra 4 perc következik; akikor a 4x100 méteres férfi gyorsváltó előfutamában a magyarok országos csúcsot értek el - többek között ezt tárta fel a a Nielsen Közönségmérés Kft. felmérése.

Ami a hajnali tévénézőket illeti, közöttük népességbeli arányukhoz képest felülreprezentáltak a Budapesten vagy kisebb vidéki városban lakók, egy-két személyes háztartásban élők, legalább középiskolát végzettek, menedzserek, egyéni vállalkozók és szellemi munkát végzők, valamint a 35 évesnél idősebbek. Az egy hónapos labdarúgó Európa-bajnokság meccseiből legalább egy percet 6,25 millióan láttak a 15 éves és idősebb korosztályból. Mind a négy magyar mérkőzés élő közvetítéséből 1 millióan láttak legalább 1 percet.

Jogi ügy lesz a sajtbureszből
Több magyar cég is ügyesen reagált Kenderesi Tamás úszó "sajtbureszes" megszólalására a közösségi médiában. A marketingesek emelik kalapjukat, a Magyar Olimpiai Bizottság viszont jogi lépéseket fontolgat.
Az EB ötvenegy élő közvetítéséből egy magyar meccset átlag 80 percig, míg egy nem magyar vonatkozásút átlagosan 55 percig kísértek figyelemmel a hazai képernyőkön. A portugál-francia döntő alatt pedig – még a hosszabbítás ellenére is – egy nézőre átlag 106 perc jutott.

Idén június 10. és július 10. között a sport tematikájú műsorok a magyarországi csatornák sugárzási idejének 6,3 százalékát tették ki. Szemben a tavalyi hasonló időszak 4,2 százalékos arányával. A nézők pedig tévézésre szánt idejük 16 százalékát fordították sportműsorokra; több mint ötször annyit, mint egy évvel korábban.

(Itt talál tippeket arra, hogyan lehet hasznot húzni a világeseményekből kkv-ként.)

Figyelmet érdemel, hogy az EB nyolcvannégy élő és ismételt mérkőzéseinek műsorkörnyezetében a hazai csatornák összesen közel 34 órányi időtartamban 5 594 reklámot sugároztak. Közülük a legtöbb, 726 darab szeszes italt népszerűsített, abból 666 db sört. Utána a gyógyhatású készítmények következnek 449, majd az autók 339 reklámmal. Az EB legnézettebb reklámfilmje a magyar-belga meccs szünetében került képernyőre.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo