Ez lehet a gond: nem tudják, mit akar a fogyasztó

A magyar internetezők több mint hattizede gondolja úgy, hogy túl sok érdektelen reklámajánlatot kap azoktól a cégektől, melyekkel kapcsolatban áll. - derül ki a Infotéka megbízásából készített kutatásból.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A távközlési cégek, webáruházak, közmű- és más szolgáltatók reklámajánlatai között túl sok az érdektelen a hazai internet-felhasználók 62%-nak véleménye szerint. A magyar internet-felhasználók 58%-a emellett úgy gondolja, hogy a szolgáltatók nem becsülik meg eléggé régi ügyfeleiket.

A SugarCRM ügyfélkapcsolat-menedzsment rendszer hazai képviseletét ellátó Infotéka megbízásából készített felmérés arra is rávilágított, hogy a felnőtt internetezők egyharmada hiányolja a testre szabott kedvezményeket, és 37%-uk panaszkodik arra, hogy a magyarországi szolgáltatóknál csak nehézkesen lehet elintézni az ügyeiket.

„Március 8-9-én kerül megrendezésre a II. Virtuális HR EXPO, mely fókuszába a CRM rendszereket állította. Ebből az alkalomból szeretnénk illusztrálni, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy a magyarországi szolgáltatók fejlesszék ügyfélkezelésüket" - emeli ki Laczkó János, az Infotéka ügyvezetője, aki szerint a CRM rendszerek segítségével a vállalatok magasabb szinten, az egyedi igényeket is figyelembe véve kezelhetnék ügyfeleiket.

Az elmúlt két évben az ügyfélkapcsolat-menedzsment rendszerek valóban hatalmas fejlődésen mentek keresztül. A mai CRM rendszerek integrálhatóak a közösségi szolgáltatásokkal, működnek okostelefonokon, és rengeteg kiegészítő modullal rendelkeznek, melyek megkönnyítik a különböző - például humánerőforrás-gazdálkodási - folyamatok kezelését.

A március 8-9-én megrendezésre kerülő, ingyenesen látogatható II. Virtuális HR EXPO kiállítás pontosan ezért állította fókuszába a CRM rendszereket. Az interneten keresztül megtekinthető rendezvény jövő hét kedden és szerdán, 10 és 16 óra között, a http://www.hrexpo.hu/ címen érhető el az érdeklődők számára. A kiállítás látogatói a SugarCRM rendszeren kívül az Oracle és további más gyártók szoftvereit is megismerhetik. Az előadások részletes programja a rendezvény weboldalán érhető el.

Elégedetlen fogyasztók
Az NRC Omnibusz kutatássorozatának részeként, a SugarCRM megbízásából 2011 januárjában végzett felmérés szerint a 18-69 éves heti rendszerességgel internetezők 62%-a úgy, hogy túl sok érdektelen ajánlatot kap, illetve a cégek nem becsülik meg eléggé a régi ügyfeleiket. A többi korcsoporthoz képest a 18-29 évesek nagyobb arányban panaszkodnak a nehézkes ügyintézésre, míg a 40-49 éves korosztály a régi ügyfelek megbecsülését hiányolja átlagon felüli arányban. A férfiak emellett nagyobb arányban emeltek ki olyan problémákat, hogy nem kapnak eléggé testre szabott ajánlatokat, illetve hogy a szolgáltatók nincsenek tisztában azzal, milyen régóta az ügyfeleik. A diplomások és a budapesti lakosok a legkritikusabbak, ők a legtöbb szempont szerint negatívabb véleménnyel rendelkeznek a vállalatokról, mint az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők, illetve a vidékiek. Az NRC által végzett piackutatás a magyar internetezők véleményét vizsgálta online kérdőíves felmérés segítségével, többszörösen rétegzett, véletlen mintavétellel az NRC NetPanel segítségével. A minta reprezentatív a célcsoportra nem, korcsoport, végzettség és lakóhelytípus jellemzők alapján.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo