Évente egy hónapot ülünk a dugóban

Számos budapesti dolgozónak több idejébe kerül a városon belüli munkába járás, mint azoknak a munkavállalóknak, akik két település között ingáznak mindennap. A karácsonykor megerősödő forgalom ráadásul még ront is ezen az értéken. A fővárosiak több mint fele legalább 45 percet tölt utazással, máshol csak a dolgozók 37 százalékának kell hosszabb időt erre szánnia.

A kutatásban részt vevők 75 százaléka Budapesten vagy városokban él, nekik az esetek többségében nem kell ingázniuk más településekre a helyi munkalehetőségeknek köszönhetően. Mégis, a Budapesten élők számára általában több időt vesz igénybe a munkába járás, mint a más típusú településen élőknek, sőt sok esetben az ingázók sem utaznak annyit naponta, mint akik Budapesten szeretnének eljutni az otthonuktól a munkahelyükig és vissza – derült ki a Profession.hu országos kutatásából.

Öt munkanapból csak három telik el hasznosan
Életünk során közel 10,5 évet töltünk munkával, azonban az időnk maximum 60 százalékát használjuk ki produktívan, ami azt is jelenti, hogy az 5 munkanapból mindössze 3 telik igazán hasznosan.
Országosan a válaszadók közel fele (47%) szerencsés helyzetben van, hiszen kevesebb mint 30 percet vesz el az idejéből a napi munkába járás. Egyharmaduk számára ez az idő akár naponta 45–120 perc is lehet, ami évi egy hónapnak felel meg, míg 5 százalékuk sajnos kénytelen 3 óránál is többet utazni nap mint nap, függetlenül attól, hogy ingázónak számít, vagy sem. Ez azt jelenti, hogy az év tíz százalékát utazással tölti. A budapestiek 56 százaléka mindennap 45–120 percet tölt utazással, közel olyan arányban, mint az ingázók, akiknek szintén ennyi idő szükséges az út megtételére.

Kép: Pixabay

Nem Budapest az ingázás epicentruma

A megkérdezettek mindössze a 25 százaléka dolgozik a lakóhelyétől eltérő településen, ugyanakkor az ingázók nagy része nem Budapestre és nem is megyei jogú városokba, hanem egyéb városokba jár át dolgozni. Minél nagyobb lélekszámú településen él valaki, annál inkább jellemző rá, hogy nem ingázik – például a budapestiek csupán 6 százaléka nem dolgozik Budapesten, míg a falusiak, községbeliek 47 százaléka jár át máshova dolgozni.

Elvesztegetett idő az ingázás
A magyarok többsége üresjáratnak, elvesztegetett időnek gondolja az ingázást, a munkavállalók ötöde kifejezetten gyűlöli. A cégeknek reagálniuk kell erre a trendre, és előtérbe helyezni a távmunka-megoldásokat.
A felmérésben részt vevők 31 százaléka használ csak autót, többségük (69%) más közlekedési forma mellett teszi le a voksát. Közülük a budapestiek választják legnagyobb arányban (67%) a tömegközlekedést, nem meglepő módon, hiszen itt van kiépülve a legjobban a hálózat. A kisebb településeken sokan azért nem járnak tömegközlekedéssel, mert egyszerűen nincs megfelelő járat a munkahely és lakóhely között. Ők többnyire kénytelenek autóval közlekedni (37%), helyközi járatokkal (20%) vagy éppen kerékpárral (21%). Minél kisebb a település, ez annál jobban igaz.

Talán a biciklisek azok, akiknek a többsége nem a lehetőségek hiánya miatt, hanem meggyőződésből, saját akaratból döntött a választott közlekedési forma mellett, hiszen a kutatás szerint minden második kerékpárral járó nem váltana autóra akkor sem, ha tehetné. A bejárást segítő körülmények tehát távolról sem ideálisak, ugyanakkor a válaszadók 62 százaléka mégis azt állította, hogy elégedett a jelenlegi közlekedési lehetőségeivel.

Véleményvezér

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra 

A világjárvány idején az emberek visszafogták autóvásárlásaikat Európában. Az elmaradást mindenütt pótolják, kivétel nálunk.
Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen

Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen 

A független képviselő különös módon, de úgy tűnik egyedül több borsot tör Orbán Viktor orra alá, mint az egész ellenzék együttvéve.
Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát

Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát 

Úgy tűnik az idén egyedül a repcetermelők számíthatnak nyereségre.
A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek

A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek 

A megszorítások, extraadók ellenére továbbra is sok helyen lyukas a költségvetés. A tervezett áfa bevételek és a valóság között szakadék tátong.
Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben

Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben 

Már nominálisan is kevesebbet tud költeni egy magyar polgár a boltokban, mint egy román. Ráadásul a magyar a pénzéért még kevesebbet is kap a hipermagas itthoni áfa miatt.
A bíróság szerint ellopta ugyan a közmunkások bérének a felét, de azért maradhat polgármester

A bíróság szerint ellopta ugyan a közmunkások bérének a felét, de azért maradhat polgármester 

Bízzuk nyugodtan kecskére a káposztát, ez a magyar jogállamiság legújabb mérföldköve.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo