Ennyivel keresnek többet a melósok

A negyedik negyedévben 892 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez 15 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 776 forinthoz képest. A növekedés a szakmunkások esetében még jelentősebb volt, éves szinten elérte a 21 százalékot. Ugyanakkor a felsőbb kategóriákban – bár gyorsul a bérnövekedés üteme – korántsem tapasztalható ekkora növekedés: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2016 negyedik negyedévéhez képest mindössze 4,5 százalékos bérnövekedést tapasztalt, melynek komoly szerepe lehet abban, hogy ebben a körben a fluktuáció már a négy százalékot közelíti.

A fizikai dolgozók körében a szakmunkások (FEOR 8-as főcsoportba soroltak) 929 forintos, míg a betanított munkát végzők (FEOR 9-es főcsoport) 859 forintos átlagos órabérre számíthattak Régiók szerint ugyanakkor jelentősen, akár negyedével is eltérhetnek az órabérek: míg Dél- és Közép-Dunántúlon, illetve az Észak-Alföldön ma 800 forint körüli átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték Közép-Magyarországon már kevéssel átlépte az 1000 forintos szintet is.

„Az idei év elején további ugrás várható a fizikai órabérek mértékében – magyarázza Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója. – Részben hatást gyakorol erre az a tény, hogy ismét jelentős, nyolc százalék feletti mértékben nő a minimálbér. Másrészt az egyre komolyabb munkaerőhiány a munkaadókat számottevő további béremelésre készteti, ennek klasszikus időszaka pedig továbbra is január szokott lenni.”

Kép:PP

A BDO Magyarország több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2016 negyedik negyedévéhez képest átlagosan 4,5 százalék volt.

A középvezetői szinten dolgozó szellemi alkalmazottak fizetésemelési üteme az utolsó két évben jelentősen elmaradt az alacsonyabb besorolású fizikai munkavállalókétól. Tekintettel arra, hogy a munkahelyet váltók ebben a szegmensben akár 20-30 százalékos béremelést is el tudnak érni, a kilépők aránya a tavaly év végi 3 százalékról mostanra 3,8 százalékra emelkedett.

„A fluktuáció mértékét természetesen a munkáltatók is igyekeznek alacsonyabb szinten tartani. Ezért arra számítunk, hogy az év elején bekövetkező béremelések hatására középvezetői szinten is magasabb átlagos fizetésemelési mértéket regisztrálhatunk az első negyedévben – jelzi előre Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere.

Bért vagy cafeteriát?
Bármelyik vállalati felmérést nézzük – készüljön a kkv-k vagy a nagyvállalatok körében –, a cégek többsége a munkaerő-piaci helyzetet említi 2018 legnagyobb problémájának. Vajon pusztán a bérek emelése megoldja a kihívást? Dr. Trautmann Lászlót, a Budapesti Corvinus Egyetem Mikroökonómiai tanszékének tanszékvezető tanárát, a Patika Egészségpénztár ellenőrző bizottságának elnökét kérdeztük a teljesítményelismerés gyakorlatáról a hazai vállalati kultúrában.

Véleményvezér

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül 

Ma már nincs ingyen semmi, a rezsicsökkentés se.
Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.
Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo