Ennek nem fognak örülni, akik most házasodnának

Az esküvőpiac szolgáltatóinak 56,6 százaléka nem tervez változtatni árain a jelenlegi helyzetben sem, mert nem emelkedtek a költségeik.

Kép: Pixabay

A piaci szereplők 23,5 százalékánál nőttek ugyan a kiadások, de árrésük lehetővé teszi az árszint tartását - írta a Világgazdaság szerdán.

A lap által ismertetett felmérés alapján - amelyben 200, a szektorban működő vállalkozást kérdeztek meg - az esküvőszervezők 21,7 százaléka akár az év végéig is kitart bevétel nélkül, 22,2 százaléknak három-öt hónapra elegendő a félretett pénze, 25,3 százalék csak három hónapra elegendő összeggel rendelkezik, de olyan is akadt, aki már csődbe ment vagy közel áll hozzá.

Az esküvőpiac szolgáltatóinak zöme a leszerződött párokkal időben tudott egyeztetni a kialakult helyzetről, és a házasulandóknak csak kevesebb mint 10 százaléka mondta le teljesen a szolgáltatásokat az Eskuvotszervezek.hu által végzett felmérés szerint.

A jövő évre átfoglaló párok esetében a szolgáltatók 63,8 százaléka a 2020-as árakat tartja, de azok, akik már eleve 2021-re foglalnak, áremelésre számíthatnak. A válaszadók 8 százaléka az előszezonig fix árakkal dolgozik, de utána emelésre készül. A felmérésben részt vevők 14,5 százalékánál jövőre sem várható változás a tarifákban - írta a Világgazdaság.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo