Előre menekülnek a magyar cégek, mégis jelentős a lemaradás az innovációknál

A járvány okozta gazdasági válság utáni kilábalásban főszerepet kap az innováció, de ezen a téren felemás kép rajzolódik ki Magyarországon – derül ki a K&H most elindított innovációs indexéből, amely a 300 millió forintot meghaladó éves árbevétellel rendelkező magyar cégek innovációhoz való hozzáállását és terveit mutatja be.

A magyar vállalatok a járvány hatására előre menekülnek: tízből négyen jelentek meg új termékkel vagy szolgáltatással az elmúlt 2 évben, amelyek az árbevétel ötödét adták. A magyar cégek 45 százaléka viszont a digitális transzformációt nem tartja fontosnak, tízből hat cég nem hajtott végre digitális fejlesztést az utóbbi két évben. Egyelőre kevesen foglalkoznak nagy mennyiségű adatok feldolgozásával és a mesterséges intelligencia alkalmazásával is.

A most elindított innovációs index időről időre megmutatja, hogy hol áll a magyar gazdaság az innovációs versenyben és a gazdaság főszereplői milyen fejlesztésekkel készülnek a jövőre – mondta Németh Balázs, a K&H innovációkért felelős vezetője az új mérőszámot bemutató sajtótájékoztatón. A kutatás keretében 360, a magyar magánszektor 32 ezer vállalatát reprezentáló, 300 millió forintot meghaladó árbevételű cég nyilatkozott az innovációs, digitális lépéseikről és terveikről.

Az új mutató jelentőségét az is adja, hogy az innovációs törekvések minden eddiginél fontosabbak a cégek számára, a nem eléggé trendkövető, későn ébredő vállalkozásoknak lényegesen kisebb esélye lesz arra, hogy az ügyfeleket sikeresen elérje.

Közepes alá

Első alkalommal összességében a közepesnél gyengébb teljesítményt mutat a K&H innovációs indexe, amely az idei első félévben 31 ponton zárt. A vállalatméret szerinti bontás alapján a legnagyobb - 10 milliárd forintot meghaladó árbevételű - vállalatok érték el a legjobb eredményt, 38 ponttal. A leginnovatívabb ágazatok közé tartozik az ipar és a szolgáltató szektor, a mezőgazdaság az ágazati bontás szerint a sor végén foglal helyet.

Hogy teljesített az index?

Kedvező viszont, hogy a magyar cégek jelentős része nem állította le a fejlesztéseket a járvány alatt. Összességében a megkérdezett vállalatok 43 százaléka vezetett be új terméket vagy szolgáltatást az elmúlt két évben, a legnagyobb cégeknél ez az arány elérte a 70 százalékot. Az innováción alapuló új termékek és szolgáltatások az éves árbevétel közel ötödét adták. Így érthető, ha a cégek 42 százaléka tervezi újabb termék vagy szolgáltatás piacra dobását a következő egy év során.

Lemaradásban

Németh Balázs rámutatott: az eredményekből az olvasható ki, hogy sok cég előremenekül, új termékek bevezetésével, automatizálással, digitális innovációval próbálja ellensúlyozni a válság miatt kieső bevételeket. Beszédes viszont, hogy a válaszadó cégek mindössze 36 százaléka tartja fontosnak a digitális átállást, 45 százalékuknak ez jelenleg nem lényegi kérdés. A kutatásban is tetten érhető a téma felemás megítélése: míg a vállalatok kétharmada a szektorában az átlagosnál innovatívabbnak vallja magát, csak minden nyolcadiknak van írott innovációs stratégiája, és a működési költségüknek átlagosan 5 százalékát - a cégek fele alig 1 százalékot - költik digitalizációra.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo