Előre ellenőrizték az egységes kérelmeket

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) azzal is segíti a termelőket az idén, hogy bevezette az előzetes ellenőrzés intézményét, és az egységes kérelmek szankciómentes benyújtási időszakának végén ellenőrzéseket végzett a beadott kérelmeken.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KéP: Fotolia

„Az ellenőrzések eredményét - túligénylés, egymásra fedő táblarajzok, illetve hiányzó csatolt dokumentumok esetén - jelzik a gazdáknak, akik ez alapján június 27-éig szankciómentesen javíthatják kérelmeiket, illetve pótolhatják a hiányzó dokumentumokat” – mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke. Az előzetes ellenőrzés segítségével a termelők elkerülhetik a levonásokat és a szankciókat; így magasabb támogatási összeghez juthatnak - hangsúlyozta a hivatal elnöke. Hozzáfűzte: az MVH több alkalommal - és több körben - is informálja az érintetteket a kérelmeikben található hibákról.

Gyuricza Csaba elmondta: a jelenlegi ellenőrzési eredmények alapján mintegy 48 ezer gazdálkodó kérelme szorul javításra, ők a napokban kapják meg az erről szóló értesítést az MVH-tól. Az MVH elnöke felhívta a figyelmet, hogy csak június 27-ig módosíthatják a termelők szankciómentesen azokat a hibákat, amelyek szerepelnek az előzetes ellenőrzésről szóló végzésben. A hibák javítását az MVH elektronikus felületén tehetik meg a gazdálkodók - tette hozzá.

Amennyiben a hibákat javítják az érintettek, úgy  Magyarország nagyobb biztonsággal hívhatja le a több mint 400 milliárd forintnyi uniós támogatást - jegyezte meg Gyuricza Csaba. Az MVH elnöke tájékoztatott arról is, hogy a múlt évi egységes kérelmekhez kapcsolódóan az előleg- és a részfizetések után az MVH a jövő héten indítja el a végkifizetéseket. Június 30-áig, a jogszabályban rögzített határidőig az összes jogosult termelő hozzájut a teljes támogatáshoz.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo