Elindult a Széchenyi Lízing GO! Itt vannak a részletek

A széles körűen felhasználható, kiemelten kedvező feltételű Széchenyi Lízing GO! az állami támogatásnak köszönhetően évi FIX 0,5 százalékos kamat mellett érhető el a vállalkozások számára.

Szeptember 1-jétől már igényelhető az Innovációs és Technológiai Minisztérium által biztosított kamat-és kezelési költség támogatása melletti Széchenyi Lízing GO!, amely a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára széleskörű agrár és nem agár célú eszközbeszerzések finanszírozására nyújt lehetőséget, így például új vagy használt személygépjármű, haszongépjármű, gép, berendezés, immateriális javak és ingatlan finanszírozására is – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot működtető KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

A vezérigazgató kiemelte, a Széchenyi Lízing GO! az első konstrukció a Széchenyi Kártya Program keretében, amelynek igénylése már online is kezdeményezhető.

A Széchenyi Lízing GO!

  • 1 milliárd forint finanszírozott összegig,
  • a teljes futamidő alatt fix 0,5 százalékos évi nettó kamattal,
  • akár 10 éves futamidőre,
  • kezdő vállalkozások számára is elérhető,
  • kiemelt mértékű állami kamat- és kezelési költségtámogatás kapcsolódik hozzá,
  • és a kérelemtervezet a vállalkozások által már online is elindítható.
A Széchenyi Lízing GO! a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a KAVOSZ Zrt. kijelölt országos lefedettséget biztosító regisztráló irodáiban érhető el. További információk és a részletes igénybevételi feltételek itt érhetők el.

Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke hozzátette: „A Magyar Lízingszövetség teljeskörűen támogatta a Széchenyi Lízing GO! létrejöttét, mert a hazai lízingpiacon komoly igény merült fel olyan önálló lízingkonstrukcióra, amellyel a legkedvezőbb pénzügyi feltételek mellett kaphatnak a hazai vállalkozások a működésükhöz és fejlődésükhöz szükséges járművek, gépek, termelőeszközök, ingatlanok beszerzéséhez, finanszírozásához támogatott forrást. A piaci visszajelzések alapján a Széchenyi Lízing GO! iránti kereslet kifejezetten erős, és a konstrukció jelentősen hozzájárul a vállalkozások járvány utáni fellendüléséhez.”

A Széchenyi Lízing GO! mellett az SZKP GO! újraindítási hitelei is kedvező finanszírozási lehetőségeket biztosítanak a vállalkozások számára 2,3 és 10 éves futamidőre 0 és 0,5 százalék fix éves nettó kamat mellett:

  • A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO! a napi működési költségek finanszírozására szolgál,
  • a Széchenyi Likviditási Hitel GO! keretében a vállalkozások szabad felhasználású forgóeszközhitelhez juthatnak,
  • a Széchenyi Beruházási Hitel GO! a beruházások finanszírozását segíti,
  • a Széchenyi Turisztikai Kártya GO! a turisztikai szektorban működő vállalkozások által igényelhető szabad felhasználású folyószámlahitel,
  • az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO! az agrárszektor vállalkozói számára kínálhosszú lejáratú forrást széles körű beruházási hitelcéljaik megvalósítására.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo