Elfogytak a vállalkozói tartalékok, a BKIK válságkezelést sürget

Nemet mondanak az IPA + fővárosi válságadó ötletére, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által korábban javasolt Budapesti Válságkezelő Alap azonnali elindítását szorgalmazzák a vendéglátó- és szállodaipar szakma szervezetei és több nagy országos vállalkozói érdekképviselet.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Utóbbira a szerdán megrendezett válságkezelési kerekasztalon ütemezést is ajánlottak: a kormányzati intézkedések kiegészítéseként elsőként a főváros egy 25 milliárdos csomaggal, főként bértámogatással járuljon hozzá a cégek megmentéséhez. Javaslatuk szerint a következő lépés a csomag sikeres elindulása után a kerületeket bevonása lenne.

A Nagy Elek BKIK elnök kezdeményezte széleskörű gazdasági érdekképviseleti fórum résztvevői egyöntetűen elutasították a főváros IPA+ nevű válságadó elképzelését, hangsúlyozva, hogy a fővárosnak véleményük szerint van erőforrása a vállalkozásai támogatására. A kerekasztal résztvevői felhívják a figyelmet, hogy a versenyszférában a foglalkoztatottak közel 70 százaléka – országosan több mint 2 millió, Budapesten pedig közel 500 ezer fő – a KKV szektorban dolgozik, ezért rendkívül fontos, hogy azonnali segítséget kapjanak.

(Forrás: Pexels)

A kerekasztal résztvevői javaslatot tettek a BKIK által korábban indítványozott Budapesti Válságkezelési Alap intézkedéseinek ütemezésére is: az arányos teherviselés elve alapján felkérik a fővárost, hogy a kormány intézkedéseinek kiegészítéseként, a tavasszal elmaradt támogatások fejében egy legalább 25 milliárdos intézkedéscsomaggal járuljon hozzá a fővárosi turisztikai cégek megmentéséhez, a mikro, kis- és középvállalkozásokra fókuszálva. Ennek nagyobb része bértámogatás lenne, amihez a kormány járulék elengedéssel járuljon hozzá. A csomag sikeres elindulása után, következő lépésként a válságkezelő források kibővítésére a kerületeket is be kell majd vonni, melyeknek hasonló összeggel kellene hozzájárulnia a mentőcsomaghoz. A szervezetek szerint a főváros forráshiányra való hivatkozása nem elfogadható érv, hiszen hatékonyabb gazdálkodással, beruházások elhalasztásával és költségcsökkentéssel, valamint hitelfelvétellel kezelhető lenne a jelenlegi válsághelyzet.

A Budapesti Válságkezelő Alap elindításának első lépései – a főváros javasolt hozzájárulása a mentőcsomaghoz:

  • 15 milliárd forint bértámogatás a kormány által korábban már támogatott vendéglátáson kivüli, jelentős visszaesést elszenvedő ágazatok, köztük pl. a szállodaipar, az idegenvezetők, és a taxisok számára.
  • 4 milliárdos kerettel fogyasztásélénkítés (taxi, étel házhoz rendelés, lakossági szolgáltatások).
  • 1 milliárdos kerettel munkaerő iparágváltó támogatások
  • 4 milliárdos kerettel hitel önrész támogatás építőipari beruházásokhoz
  • 1 milliárdos kerettel a vendéglátóhelyek újranyitása esetén fűthető terasz kialakítási és higiéniás intézkedések támogatása
  • További, az alapon túl nyújtott lehetséges támogatás: az építményadó elengedése vagy halasztás KKV vállalkozás által tulajdonolt szállodák, szálláshelyek esetében.
A BKIK már korábban is jelezte, hogy költségvetési főösszeg arányosan maga is beszáll a válságkezelésbe. A BKIK a 1,5 milliárd forintos éves büdzséjéből 5%-ot a válságkezelő alapra fordít, mivel a fővárostól is hasonló erőfeszítést kér. A megbeszélésen Vadász György az OKISZ nevében hasonló felajánlást tett.

A résztvevő szervezetek a kormánytól a 15 milliárdnyi bértámogatáshoz köztehermentességet kérnek, melynek értéke közel 12 milliárd forint, vendéglátáshoz és turizmushoz köthető vállalkozások esetén a KATA adó elengedését és kedvezményes építőipari beruházási hitelt 16 milliárd forint értékben.

A BKIK szakértői szerint ugyanakkor már most minden erőfeszítést meg kell tenni a válság utáni, tavaszi talpra állás és piacélénkítés érdekében. Javaslatuk szerint a következő további fővárosi és kormányzati intézkedések kellenek az érintett vállalkozások megsegítéséhez. Ilyenek a vidékiek és a határon túli magyarok Budapestre látogatásnak kormányzati támogatása, a V4-ekkel közösen kidolgozott turisztikai csomag, vagy a külföldön élő magyarok ideutazásának ösztönzése

A napokban megismert iparűzési adó és társasági nyereségadó felfüggesztési javaslatot illetően a résztvevők a társasági adó csökkentést üdvözlik, azzal a megjegyzéssel, hogy egyes szektorokban ennek nem lesz jelentősége, mivel nem várható nyereség. Az iparűzési adó esetében, annak teljes vagy részleges elengedését a KKV szektor részére látnák reálisnak a részvevők, vagy szektoriálisan, vagy adott árbevétel csökkenés esetén.

A résztvevők
A kerekasztalon a BKIK meghívására a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), a Magyar Idegenvezetők Egyesülete, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ), a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Magyar Rendezvényszervezők Szövetsége (MARESZ), a Magyar Beutaztatók Szövetége (MABEUSZ), az Országos Taxis Szövetség, az MGYOSZ, a VOSZ, a VOSZ KMRSZ, az OKISZ és IPOSZ vett részt.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo