Elektromos autókra állhatnak át a cégek

Az elektromos autók vásárlásához igényelhető állami támogatási rendszer elindítása a magyar autópark korszerűsítésének fontos lépése és a flottapiacra is kedvező hatással lehet - közölte a Magyar Lízingszövetség.

Jönnek az elektromos kocsik

Október végétől lehet igényelni állami támogatást a tisztán elektromos autók vásárlására. A program keretében egy 15 millió forintnál olcsóbb autó bruttó vételárának 21 százalékát, maximum 1,5 millió forintot lehet vissza nem térítendő állami támogatásként igényelni. Az idén 2 milliárd forintos a támogatás keret, azaz több mint 1300 elektromos autó megvásárlását segíti az állam.

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára szerint a tisztán elektromos személy- és kisteherautók állami támogatással, bármilyen finanszírozással (nyílt vagy zárt pénzügyi lízing illetve operatív lízing) megvásárolhatók, arra utal, hogy az állam ösztönözni szeretné az elektromosautó-flották elterjedését is. A szabályok szerint a magánszemélyek maximum 1 darab autóhoz, a cégek és költségvetési szervezetek pedig maximum 5 darab elektromos autóra kaphatnak támogatást, ezek a korlátozások a végfelhasználókra érvényesek.

Soha többé parkolódíj! Ennyi kell hozzá
Márciustól Debrecenben és Kaposváron is ingyenesen parkolhatnak a környezetkímélő, zöld rendszámtáblás járművek, hasonló szabályozás van érvényben például Székesfehérváron, Szolnokon és Pécsen is. A Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött az ilyen gépkocsik díjmentes budapesti parkolásáról.
A Lízingszövetség autófinanszírozással foglalkozó tagvállalatai üdvözölték a kormányzati lépést és többségük jelezte szándékát, hogy részt vesz a programban. Tóth Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a lízingcégek napokon belül megjelennek a piacon az erre a célra fejlesztett termékeikkel. Ezért az elektromos autó lízingelését tervező cégeknek és magánszemélyeknek érdemes kivárniuk a legkedvezőbb konstrukciókat.

A Magyar Lízingszövetség szakértői szerint a villanyautó-támogatási program a magyar flottapiac bővülését is elősegítheti. Bár flottaszolgáltatás a cégek számára költséghatékonyan és rugalmasan kezelhető járműparkot biztosít, Magyarországon nemzetközi összevetésben alacsony a flottapiac aránya.  Az elektromosautó-támogatási rendszer a flottapiac bővülése mellett hozzájárulhat ahhoz is, hogy a magyarországi személy- és kisteherautó-park környezetbarát autókkal korszerűsödj

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo