Egy szó sem igaz a lottózók kötelező regisztrációjából

Korábban felröppent a hír, hogy minden állampolgárt, aki lottót vásárol, regisztrálni fognak a lottózókban. A Szerencsejáték Zrt. közölte: ebből egy szó sem igaz.

"A pénzmosás elleni törvénynek való megfeleléssel összefüggésben a Szerencsejáték Zrt. az olcsóbb csipkártya vagy plasztiklap helyett a drágább NFC-technológiával készülő játékoskártyát is bevezet" - ezt a hírt a Világgazdaság napilapra hivatkozva a Magyar Távirati Iroda is leközölte, ezután pedig szinte a teljes magyar sajtó átvette és sokan tévesen úgy értelmezték, hogy kötelező lesz a regisztráció a lottózókban.

Ezzel szemben a Szerencsejáték Zrt. a Játékoskártya bevezetéséről az alábbi tájékoztatást adta: a Játékoskártya szolgáltatással elsősorban a hagyományos földi hálózatban játszók számára terveznek kényelmi szolgáltatásokat nyújtani. A Játékoskártya kiváltása teljesen önkéntes alapon történik, valamint díjmentes és a hagyományos földi hálózatban egyetlen terméknél sem lesz kötelező a használata.

Nem lesz kötelező a használat - Kép: SXC

„A bevezetésre kerülő kényelmi szolgáltatások révén elérhetővé válik majd játékosaink számára kedvenc lottószámaik megjegyzése, az automatikus nyereményértesítés, sőt a nyereménykiutalás is. A Játékoskártya használatával fokozódik a játékosok biztonsága, hiszen elveszett nyertes szelvényeik után járó nyereményüket kártya nélkül más nem veheti át. A Játékoskártya révén a kártyabirtokosok egyedi akciókban, promóciókban is részt vehetnek majd. A játékoskártya bevezetése a Szerencsejáték Zrt. felelős játékszervezési tevékenységét is támogatja, mivel a kártya önkorlátozási funkcióval is rendelkezik” – közölte a vállalat.

A Játékoskártya első körben a Zrt. lottózóiban és kiemelt partnereknél lesz elérhető, és egy papír alapú regisztrációs űrlap kitöltése után kapják meg a játékosok, akik rögtön használhatják is azt szelvényeik feladásakor.

Hat fontos tudnivaló az új pénzmosás ellenes szabályokról
A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló új törvény főbb szabályai 2017. június 26-án léptek hatályba. Ettől az időponttól kezdve a szolgáltatók az új törvény, valamint az azt kiegészítő új jogszabályok rendelkezéseinek kötelesek megfelelni. Az újonnan létrejött szolgáltatók az új szabályok alapján kötelesek megalkotni belső szabályzatukat, valamint benyújtani azt a felügyeletüket ellátó szervhez jóváhagyás céljából. Emellett az új törvény a hatálybalépésekor már meglévő, működő szolgáltatókra is ró kötelezettségeket, ezek a szolgáltatók ugyanis kötelesek a belső szabályzatukat az új törvény rendelkezéseinek megfelelően átdolgozni és ennek megtörténtéről a felügyeletüket ellátó szervet írásban tájékoztatni.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo