Eddig tartott az uniós pénz?

Folyamatosan erős az érdeklődés az európai uniós visszatérítendő források iránt az országszerte elérhető MFB Pontokon. A jelentős számú kérelem miatt június 1-től átmenetileg szünetel a pályázatok befogadása a kapacitásbővítő beruházásokat támogató kombinált hitelprogram esetében. Az összesen 112,5 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett, vissza nem térítendő támogatással kombinált hiteltermékre 2017 februárjától pályázhattak a vállalkozások.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

2016-ban nagy reményekkel indították el az első MFB pontokat, amiken keresztül elérhetővé váltak a ciklus visszatérítendő uniós forrásai.  Azonban úgy fest, a vártnál is gyorsabb ütemben halad az uniós forrásközvetítés: a tavaly májusban, 70 milliárd forintos kerettel meghirdetett, első nulla százalékos kamatozású, versenyképességet növelő hitelprogramon túl, az idén februártól elérhető, 112,5 milliárd forintos Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hitel (GINOP-1.2.3-8.3.4-16) esetében is olyan sok kérelem érkezett, hogy szüneteltetni kell a pályázatok befogadását. Jelentős az érdeklődés továbbá az élelmiszeripari komplex beruházások támogatására szolgáló kombinált hitelnél, ahol a források csaknem 52 százalékára érkezett pályázat, valamint a felhőalapú vállalati szolgáltatások és IKT megoldások fejlesztését célzó kombinált hitel esetében, amelynél a rendelkezésre álló keret 67 százalékát igényelték eddig a vállalkozások. A még elérhető, nyolc kombinált termék összesített adatai alapján a forráskeret több mint ötven százalékára érkezett be pályázat, ami jól mutatja a terméktípus népszerűségét - olvasható az MFB sajtóközleményében.

Kép: Pixabay

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta: „Az értékesítési adatok igazolják a Kormány álláspontját, amely szerint a visszatérítendő uniós forrásoknak fontos szerepük van a gazdaságfejlesztésben, egyben arra is rámutatnak, hogy a programokban meghatározott célok valóban találkoznak a vállalkozások igényeivel.”

Tényleg mindenkinek segít a 0%-os hitel?
Tulajdonképpen csak az nem kap 0%-os, uniós hitelt, aki jobb is, hogy így jár - hangzott el a Portfolió Uniós források konferenciáján. Az adatok azt mutatják, a konstrukció tényleg azoknak a cégeknek segít, amelyek piaci alapon nem jutottak finanszírozáshoz.
A vállalkozásoknak szánt programok mellett folyamatos az érdeklődés az alig több mint egy hónapja indított lakóépületek energiahatékonyságának és a megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitelprogram iránt is. A nulla százalékos kamatozású hitelből a természetes személyek maximum 10 millió, társasházi és lakásszövetkezeti kölcsönfelvevők pedig maximum 7 millió forintot igényelhetnek.

Az érdeklődők számára az mfbpont.hu oldalon elérhető egy előzetes hiteligénylés vizsgálati felület, amelynek segítségével az ügyfél már a hiteligénylés előtt tájékozódhat a lehetőségekről. Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója szerint az előzetes jogosultság vizsgálat is azt a törekvést fejezi ki, hogy az MFB ügyfélbarát megoldások fejlesztésével hatékonyan segítse az érdeklődők tájékoztatását.

Ezt a célt szolgálja a jelenleg 442 elemből álló MFB Pontok hálózatának kibővítése is, melynek során még 2017-ben újabb 200 újabb MFB Pont nyílhat meg a közbeszerzésen nyertes hitelintézeti partnerek fiókjaiban.

Véleményvezér

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo