Drágulnak az üzemanyagok - kiderült, mit terveznek a taxisok az árakkal

Egyelőre biztosan nem változik a fixtarifa az elszálló üzemanyagárak miatt.

Szerdán bruttó két forinttal emelkedett a benzin ára, az egyre magasabb üzemanyagárak miatt pedig számítani lehet arra, hogy a drágulás egyre több szolgáltatás árában megjelenik. A fővárosi taxik alapdíja most egységesen 700 forint, a percdíj 75 forint, a kilométerdíj pedig 300 forint. Időről időre felmerül, hogy változhatnak a fix taxis tarifák Budapesten, de ez most nincs napirenden.

 

Tavasszal, mint minden évben felülvizsgálják a piaci szereplők a hatósági ár mértékét és ha szükséges, kezdeményezhetik az erre vonatkozó változtatást. Idén is volt az év elején ezzel kapcsolatban egy szakmai egyeztetés a nagyobb szolgáltatók és szakmai érdekképviseletek bevonásával, de a piaci szereplők többsége úgy látta, hogy az újranyitás nem kell hogy feltétlen párhuzamot jelentsen az áremeléssel, ahogy azt sajnos sok szektorban (vendéglátás, alapvető élelmiszer kereskedelem, építőipari szolgáltatások, biztosítások, stb) már tapasztaljuk
- mondta laptársunknak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Hozzátette: a turisták tömeges megjelenésére egyelőre csak várnak.

További részletek és érdekességek az mfor.hu cikkében. 

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo