Cafeteria: 32 ezerig a repülőjegy sem gond

Habár évek óta nem különösebben változott a közigazgatási határon kívülről munkába érkezők költségeinek térítését szabályozó kormányrendelet, mégis évről évre kap egy kis kiigazítást. Fata László cafeteria-szakértő a legfrissebb módosításra hívja fel a figyelmet.

A hétvégi hazautazáshoz a repülőjegy is elszámolható – Kép: Pixabay

E rendelet alapján ellentételezi a munkáltató a dolgozói munkába járásának, illetve hétvégi hazautazásának költségeit. Ha a munkavállaló napi szinten a munkahelye közigazgatási határán kívülről érkezik dolgozni, esetleg hétvégén a munkahelye környezetéből hazautazik állandó lakóhelyére, akkor a rendelet szerinti költségtérítést kapja.

A szabályozás alapján a munkáltatónak a jegy vagy bérlet árának 86 százalékát kell a munkavállalójának megfizetnie. Ezt a térítést azonban a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint teljes egészében nem kell figyelembe venni a jövedelem kiszámításánál. Így a munkáltató az utazás teljes költségét kifizetheti adómentesen.

A lakáshitel-törlesztési támogatásnál a szobaszám lesz a döntő!

„Míg a napi munkába járáshoz a rendelet szerint a 2. osztályú vasút, helyközi és elővárosi busz, HÉV, hajó, komp, rév vehető igénybe, addig a hétvégi hazautazáshoz az előbbieken túl légi közlekedés is használható” – hívja fel a figyelmet Fata László cafeteria-szakértő.

A hétvégi hazautazás térítési kötelezettségének maximumát 2011-től évről évre a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter határozza meg. Az idei évben a nemzetgazdasági miniszter közleménye szerint a tavalyi havi 34 600 forintról 35 200 forintra növekedett ez a korlát. Amennyiben a hétvégi hazautazások költsége ezt az összeget meghaladja, a felette lévő részt már nem köteles a munkáltató átvállalni.

A bölcsőde is lehet adómentes juttatás
A nem pénzben kapott juttatások közül továbbra is adómentes a munkavállalónak ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott bölcsődei szolgáltatás, illetve családi napközi – a munkáltató pedig a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségként, ráfordításként számolhatja el. Milyen életkorig, hol és milyen szolgáltatások tartoznak az adómentes juttatások körébe?

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo