Budapesti lakást kereső szurkolókon akarnak nyerészkedni a szállásadók

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) információi szerint egyes szálláshelyszolgáltatók árrögzítésre utaló egyeztetéseket folytatnak a jövő évi budapesti Európa Liga döntőjével kapcsolatban, ez pedig versenyjogi szabályokat sérthet.

A legnagyobb közösségi platformon található, szálláshely-szolgáltatással foglalkozó zárt internetes csoportokban piaci szereplők a 2023. május 31-én, Budapesten megrendezésre kerülő labdarúgó UEFA Európa Liga döntőjével kapcsolatban a szurkolói szálláshelyek árainak egységes megemelésére, illetve egységesítésére utaló felvetéseket fogalmaztak meg - áll a GVH közleményében.

Feljebb tolnák az árat (Fotó: Depositphotos)
Feljebb tolnák az árat (Fotó: Depositphotos)

Az egyik ilyen közösségi média csoport több ezer budapesti szálláshely-szolgáltató tagot számlál, így az ott közölt információk a piac kínálati oldalán működő jelentős számú szereplőt érhetnek el.

A csoportban többen is emlékeztettek a budapesti Európa Liga döntő nyomán fellépő plusz 40-44 ezer fős keresletre, ezért javasolták ezen időszakra a normál napi árakat jelentősen megemelni, 4 vendég esetén legalább 100-120 euróra, 2 vendégnél 60-72 euróra.

Egy másik bejegyzés tartalmazott egy további felhívást, mely szerint amelyik szolgáltató beállította az ismertetett árat, az jelezze azt hozzászólás formájában. Ugyanakkor megemlítendő az is, hogy a hozzászólások jelentős többsége szerint az említett árak még így is túlzóan alacsonyak lesznek, ezért a piac további emelést is elbírna.

A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a fenti módon összehangolt és ellenőrzött magatartás árrögzítésnek - az egyik legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek - minősülhet, ha azt a versenytörvény hatálya alá tartozó vállalkozások követik el.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo