Brüsszel segítségét kérjük a járvány miatt

A madárinfluenza járvány gazdasági hatásainak enyhítésére Magyarország hivatalosan is kéri az Európai Bizottság válságtámogatását. Eddig hárommilliárd forint közvetlen kárt okozott a járvány, de a közvetett hatások beláthatatlanok.

Leépülhet az ágazat - Kép: SXC

A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az Európai Unió szabályozása lehetőséget biztosít arra, hogy egészségügyi vagy járványügyi szempontból indokolt esetekben be lehessen avatkozni a belső piac működésébe és különleges, egyedi válságintézkedéseket hozhasson az Európai Bizottság.  Ezért Magyarország tekintettel a jelentős mértékű ágazati nehézségekre kéri a mechanizmus alkalmazását az uniótól. A kérést Nagy István, az FM parlamenti államtitkára hétfőn Brüsszelben a Mezőgazdasági és Halászati Miniszteri Tanács ülésén terjesztette elő.

A madárinfluenza miatt január közepéig mintegy 3 milliárd forint közvetlen kára keletkezett a gazdálkodóknak, közölte korábban Csorbai Attila, a Baromfi termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója. Hozzátette: a járvány még nem ért véget, ezért végleges számok a károkról nincsenek. A legnagyobb kárt a víziszárnyas-állományban okozta a betegség, de a kiesés miatt jelentős közvetett kára is keletkezett a termelőknek. Ezenkívül azonban a járvány élelmiszeriparra gyakorolt hatásait is kár lenne alábecsülni.

Január második felében Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a madárinfluenza, ezzel Magyarországon a megbetegedés már összesen 7 megyét érint. A megbetegedéseknél a H5N8 vírustörzset azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

Jár a kártérítés a madárinfluenza után
A madárinfluenza-vírussal fertőzött állatállomány leölése kötelező, minden érintettnek jár az állami kártalanítás, ennek összege az állat forgalmi értéke - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo