Brüsszel megint beintett a fordított áfának

Az Európai Bizottság ismét elutasította a magyar kérelmet a cukor fordított adózására. Egyelőre marad tehát a bevett rendszer, ami széles teret hagy az áfacsalásokra. Becslések szerint a fiktív export a teljes magyar termelést meghaladja.

Marad a jelenlegi rendszer - Kép: PP Archív, Fotó: Bartos Gyula

"Sajnálatos, hogy az Európai Bizottság az áfacsalások elleni hatékonyabb küzdelem érdekében hiába teremtette meg - tavaly júliusban - az úgynevezett gyorsított eljárás lehetőségét, az összes - így benyújtott - kérelmet elutasította" - áll az NGM közleményében. Magyarország mindent elkövet a visszaélésekkel szembeni fellépések megerősítésére és az érintett ágazatok tisztaságának növelésére, éppen ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium  újabb tárgyalásokat kezdeményez a fordított áfa-fizetés kiterjesztésének érdekében - áll a közleményben.

A fordított áfáról itt olvashat részletesen!

A kormány novemberben kérelmezte először a fordított áfafizetés bevezetésének engedélyezését a szektorban arra hivatkozva, hogy a cukorkereskedelemben jelentős mértékű az áfacsalásokra épített fiktív jogügyletek aránya. A statisztikák szerint a hazai termelésnél is nagyobb mennyiséget tesz ki a fiktív export, az áfacsalások értéke tízmilliárd forint körüli lehet. Azt a kérelmet decemberben utasította el a Bizottság.

Jelenleg Magyarország széles körben alkalmazza a fordított adózást 2006. 01. 01.-je óta (többek között a hulladékkereskedelem, az ingatlannal kapcsolatos ügyletek, építési szerelési szolgáltatások vagy akár a zálogtárgy értékesítése kapcsán). Teszi ezt a mezőgazdasági termékek (gabona és fehérjenövények) esetében is 2012. 07. 01.-jei hatállyal, jóllehet ezek csak rövid távra (legfeljebb két évre, 2014 nyaráig) szólhatnak (itt olvashatja részletesebben). A sertéságazat vonatkozásában pedig a 2013. 04. 01.-re tervezett fordított adózás bevezetését végül az Európai Bizottság nem támogatta.

Ugyanakkor a tagállamok nyár végétől nemcsak a jelenlegi HÉA-irányelv meghatározott cikkeiben felsorolt esetekben vagy esetleg évekig elhúzódó derogáció alapján szélesíthetik ki a fordított adózás alkalmazási körét, hanem ezeken túlmenően a sokkal rugalmasabb QRM, azaz gyors reagálású mechanizmus eljárás keretében is.

Amíg áfa lesz, addig csalók is lesznek!
Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese szerint nincs megoldás az áfacsalások felszámolására, az áfarendszerben mindig lesznek csalók, a jelenséggel az Európai Unió minden egyes országa küzd.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo