Blokklánc alapú biztosítást fejleszt egy magyar cég

A pénzügyi szolgáltatásuk után a biztosításban is terjed a digitalizálás. A fintech mintájára insurtechnek nevezett technológiák egyik példája a most készülő blokklánc alapú biztosítási termék.

Nemzetközileg is az elsők között léphet piacra blokklánc alapú, adatvezérelt biztosítási termékével a magyar tulajdonú RowanHill Global technológiai tanácsadó és fejlesztő cég. Az insurtech (biztosítási technológia) terén hazai vezető szerepre törő innovációs műhely piaci céljai elérése érdekében a terület egyik legjelentősebb magyar szakemberével, Szota Szabolccsal is szorosan együttműködik többek között az InsurWiz nevű leányvállalatán keresztül.

Mire jó és mire nem az ICO?
Az ICO-król, azaz a blockchain-alapú, közösségi tökebevonásról készített összefoglalót a Deloitte, annak előnyeit és hátrányait is bemutatva.
A fintech (pénzügyi technológia) és ezen belül az insurtech (biztosítási technológia) robbanásszerűen fejlődő területek, melyek alapjaiban változtathatják meg a banki és biztosítási szolgáltatásokat. A szegmens dinamikusan növekszik, és az olyan jelentős nemzetközi startupok mellett, mint például a Revolut, a nagybankok és biztosítók is egyre inkább felveszik a kesztyűt a szó szerint élethalálharcot jelentő digitalizációs versenyben.

Automatikus fizetés

A nemzetközi trendekkel a magyar piac is tartja a lépést: számos startup-kezdeményezés mellett a hagyományos nagy bankok és biztosítók is sorra lépnek piacra digitális termékeikkel, szolgáltatásaikkal. Köztük van a magyar tulajdonú RowanHill Global technológiai tanácsadó menedzsment és fejlesztő cég is. A RowanHill szolgáltatásait főként a banki és a nagyvállalati szektorból származó hazai és külföldi vállalatok, továbbá egyetemek számára nyújtja.

A nemzetközi projektben is részt vevő magyar cég hamarosan piacra lép egy blokklánc alapokra helyezett, adatvezérelt biztosítási termékkel, ami lehetővé teszi, hogy káresemény esetén azonnal megtörténjen a kifizetés az ügyfél részére.

A cég hazai és nemzetközi piaci céljainak elérése érdekében Szota Szabolccsal, a digitális biztosítási megoldások egyik legjelentősebb hazai specialistájával közösen megalapították az InsurWiz Technology Kft.-t. A szakember pályafutását 2004-ben az Allianz Biztosítónál kezdte, majd 2014-ben csatlakozott a Generali Biztosító csapatához. 2017-ben pedig saját insurtech termékével, a Kriph.io nevű okoscasco megoldással lépett a nagyközönség elé, mely megnyerte a 2017-es FintechShow-t, illetve 2017 év végén a V4 Startup & Innovation Tour rendezvény legígéretesebb startupjának is megválasztották.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.
Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk

Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk 

Meddig megyünk lefelé a gödörbe?
Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz

Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz 

Lassú, de legalább rázós a magyar HÉV élmény.
Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.
Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell

Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell 

Nem finom, de legalább nem is gusztusos.
Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el

Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el 

A logisztikai költségek tovább nőnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo