Bértámogatás: ennyi álláskereső jutott munkához

A munkahelyteremtő bértámogatási program már több mint 10 ezer regisztrált álláskereső újbóli elhelyezkedését segítette - közölte Bodó Sándor.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a kormány annyi új munkahelyet hoz létre, amennyit a koronavírus tönkretesz.

7 ezer cég kért segítséget

A Gazdaságvédelmi akciótervben elindított Munkahelyteremtő bértámogatási programra mintegy 7 ezer cég nyújtott be eddig összesen több mint 12 milliárd forint támogatási kérelmet.

A támogatás lényege, hogy 6 hónapos bértámogatás mellé 3 hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a vállalkozásoktól. A programban részt vevők foglalkoztatása így 9 hónapig biztosítottá válik. A támogatott fél év alatt legfeljebb havi 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatónak, ami az álláskeresők bruttó munkabérét és a hozzá kapcsolódó munkáltatói járulékokat tartalmazza. A programmal kapcsolatos részletekről továbbra is bárki tájékozódhat a munka.hu oldalon.

Fejenként 1 millió forint

Bodó Sándor kifejtette: "a programban minden egyes álláskereső elhelyezkedését, munkahelyének megőrzését mintegy havi nettó 112 ezer forint bértámogatással segítik, amelynek összértéke a továbbfoglalkoztatás időtartamával együtt, 9 hónap alatt elérheti fejenként a nettó 1 millió forintot. A legtöbb kérelem Hajdú-Bihar, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett, a kérelmezők elsősorban a szálláshely-vendéglátás, kereskedelem, mezőgazdaság és építőipar ágazatok vállalkozásai. A programra összesen 84 milliárd forint áll rendelkezésre, általa tehát akár 70 ezer álláskereső állhat újra munkába."

 

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo