Beintett a kormány a balatoniaknak

A nyári szezonban sem kaphatnak felmentést a vasárnapi zárva tartás alól a balatoni boltosok - ez derült ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter állásfoglalásából. Közben már az is látható, hogy több ezren vesztették el állásukat a kormány ötlete miatt, aki maradt, az pedig túlórázik.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kép: MTI

Mint azt korábban megírtuk, a  Balatoni Szövetség kérte a minisztert, hogy a nyári főszezonban nyitva lehessen valamennyi üzlet, de a tárca ősszel dönt csak a vasárnapi boltzárral kapcsolatos szabályok esetleges módosításáról, úgyhogy ebben a szezonban már úgy marad minden, ahogy van.

A Népszava napilap szerint még alig indult meg a balatoni főidény, de már világosan látszanak a döntés kedvezőtlen hatásai, például a tó menti üzletekben szombaton korábban nem tapasztalt mértékű a zsúfoltság, délutánra pedig az alapvető áruk elfogynak. A vasárnap nyitva tartó kis boltokban friss húsárut nem lehet kapni, és egyre több vásárló panaszkodik arra, hogy ezekben az üzletekben gyakorlattá vált a csak a hét utolsó napján alkalmazott áremelés. (Többek között ezért is fáj mindenkinek a vasárnap.)

A KSH adati szerint áprilisban kétezer-kétszáz fővel dolgoztak kevesebben alkalmazottként a kereskedelemben, mint februárban. Akik maradtak, azoknak pedig sokat kell túlórázniuk.

Mégis hozott elbocsájtást a vasárnapi boltzár

A KSH adati szerint áprilisban kétezer-kétszáz fővel dolgoztak kevesebben alkalmazottként a kereskedelemben, mint februárban. Akik maradtak, azoknak pedig sokat kell túlórázniuk. Varga Mihály bejelentette, a Balatonnál sem tesznek a nyári szezonra kivételt vasárnapi zárva tartás alól, írja az mmonline.hu.

Áprilisban már a kereskedelemben teljes munkaidőben dolgozók körében is visszaesett a létszám, ez márciusban még csak a részmunkaidőben foglalkoztatottaknál volt kimutatható. Mint arra már felhívtuk a figyelmet, a részmunkaidősök elbocsátása elsősorban a diákmunkásokat, illetve a gyermekük mellett munkát vállaló kismamákat érintette.

Bár egyes boltokban lehetnek betöltetlen álláshelyek, összességében a csökkent a dolgozók létszáma. A KSH kimutatása szerint áprilisban a kiskereskedelemben összesen 378 ezer órát kellett túlórázniuk az alkalmazottaknak. Az elmúlt öt évben ilyen nagyságú túlmunkára nem volt példa. (A rendelkezés teljes egészében mintegy negyedmillió munkavállalót érint a rendelkezés.)

Kereskedő legyen a talpán, aki tudja, kinyithat-e vasárnap
Hány négyzetméteres üzlethelyiségnek minősül egy webshop? A világörökségi helyszínen található bolt végezhet kiszállítást vasárnap? Mivel igazolhatjuk, hogy családtag áll a pult mögött vasárnap? Ilyen és ehhez hasonló kérdések tucatjával merülnek fel a vasárnapi nyitva tartás kapcsán és a válaszok cseppet sem megnyugtatóak. A jogszabály ugyanis számtalan esetben homályosan, nem egyértelműen fogalmaz.

Véleményvezér

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo