Baba mellett napi négy óra a pult mögött?

Több mint 2000 kisgyermekes édesanyát kérdezett meg a Pepita.hu az egyik legnagyobb áruházlánccal karöltve, hogy mi a véleményük a részmunkaidős munkavállalásról. Majd ötven százalékuk azonnal vállalna munkát kiskorú gyermeke mellett, ha napi négy órában megtehetné.

Igen sokrétű, miért gondolják nehéznek az anyukák a munkába való visszatérést. A felmérésben részt vett 2211 édesanya negyede azért, mert párja nagyon eltérő munkarendben dolgozik, 22,1 százaléka azért, mert nem számíthatnak a nagyszülőkre. 19,4 százaléka a sok utazás és a kevés bölcsődei férőhely okoz gondot, 14,4 százaléka vallott arról, hogy nem tudná kisbabáját másra hagyni lelki okok miatt, 12,5 százaléka pedig nem tud visszamenni a régi munkahelyére.

Négy dolog, amire ügyelni kell a részmunkaidős kollégánál
A részmunkaidőben, vagy netán otthonról dolgozó kollégának kevesebb, míg utóbbi esetben nem annyira kötött idejű munkaóra áll a rendelkezésére. Így nekik nagyobb szükségük van arra, hogy világosan meghatározzuk a szerepüket és feladataikat. Emellett a motiválásuk és az irányításuk módja is eltérhet a szokásos munkarendben dolgozókétól. De fontos részei lehetnek a csapatunknak, így érdemes figyelni rájuk.
Hogy napi hány órát vállalnának legszívesebben? 42,6 százalékuk gondolja úgy, hogy kisbabája mellett csupán 4 óra férne bele a napjába, 36,9 százalék 6 órát dolgozna, 13,6 százalék 8 órát is bevállalna, de olyan is van, aki 4 óránál kevesebbet töltene távol az otthon lévő csöppségtől.

„A választ adó édesanyák csak alátámasztották azt, amivel naponta szembesülünk, hogy mennyire nem egyszerű szülés után újra munkába állniuk” – fűzött magyarázatot az adatok mellé Dorcsinecz József, a Pepita.hu társtulajdonosa. A választ adó anyukák majdnem háromnegyede, azaz 72 százaléka délelőtti munkarendben gondolkozna, minden ötödik viszont szívesen járna kötetlen időbeosztásban. Majdnem háromnegyedük szellemi munkát végezne, a többiek a fizikai munkakörtől sem riadna vissza részmunkaidőben. Az anyukák kicsivel több, mint a fele otthonról végezhető munkára vágyik, 45 százalékuknak viszont nincs ellenvetése a munkahelyen végzendő feladatok ellen.

Arra a kérdésre, mi az, amiért részmunkaidőt vállalna kisgyermeke mellett, szinte minden második anyuka válaszolta, azt, hogy tisztán anyagi okok miatt. Csupán 8,4 százaléknak van szüksége lelki okok miatt a napi néhány óra kikapcsolódásra az otthoni teendőkből, s 39,7 százalék vélekedik úgy, hogy mindkét indok miatt jól jönne a részmunkaidős lehetőség. „Sajnálatos tény, hogy az Európai Unió közül egyedül Bulgáriában alacsonyabb a részmunkaidőben dolgozók száma, mint nálunk. De most a felmérésből is kiderült, mekkora igény van hazánkban is a részmunkaidőre” – mondja a Pepita.hu társtulajdonosa, Dorcsinecz József.

Részmunkaidős vagyok, nekem mennyi szabadság jár?
Számos munkavállaló dolgozik részmunkaidőben, azaz olyan munkaviszonyban, ahol a napi munkaideje rövidebb, mint az általános 8 órás teljes napi munkaidő. Részmunkaidős foglalkoztatás esetén gyakran felmerülő kérdés, hogy a részmunkaidőben dolgozónak mennyi szabadság jár. Arányosan kevesebb szabadság jár-e, mint 8 órás munkaidő esetén, vagy ugyanannyi? Szakértőnk válaszol.

Véleményvezér

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót 

A magas adók miatt a csalók kánaánja Magyarország. A világrekorder áfa nagyon vonzó alternatíva a törvénykerülőknek.
Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve

Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve 

A világ legfejlettebb országainak inflációs listáján Törökország után megelőzött minket Kolumbia is. Az unióban azért őrizzük az első helyünket.
Hadházy Ákos pert nyert Müller Cecília ellen

Hadházy Ákos pert nyert Müller Cecília ellen 

Nyunyóka feltalálója megalázó vereséget szenvedett. Nem rágalmazás azt mondani róla, hogy visszaélt hivatali hatalmával.
Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba

Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba 

A kormány 12 éve hirdette meg családbarát programját. Sok eredmény nem látszik.
10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán

10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán 

Elképesztő kórházi fényképet közölt egy Facebook tag. Reméljük csak rémhír, vagy hamisítvány, de nem annak tűnik.
Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában 

Ausztriában jószerivel nem található olyan vendéglátóhely, ahol ne hallhatnánk magyar szót. A kormányzati sikerjelentések ellenére ismét nő a külföldön dolgozó magyarok száma.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo