Az újságírókat már meghódította az Instagram

Négyszeresére nőtt az Instagramot rendszeresen használó újságírók száma 2014 óta a legfrissebb Trendlabor Médiaindex felmérés eredményei alapján, így mostanra a sajtó munkatársainak közel fele megtalálható a legnépszerűbb fotómegosztón. A Facebook-felhasználók arányának növekedése is folytatódott, mostanra gyakorlatilag szinte mindannyian naponta felkeresik az oldalt.

Immár harmadszor vizsgálta az újságírók közösségimédia-használatát a Trendlabor Médiaindex felmérést készítő FLOW PR. A négyévente elvégzett kutatások egyaránt vizsgálják az egyes csatornák ismertségét, használatuk rendszerességét, illetve a közösségi média megítélésének alakulását. Az eredmények összehasonlításából kiderül, hogy míg 2014-ig a Facebook munkacélú használata terjedt a leggyorsabban a sajtó munkatársai körében, addig az elmúlt négy évet már az Instagram térhódítása jellemezte.

A különböző közösségi felületeket jól ismerők, illetve rendszeresen használók aránya egyaránt az Instagram esetén nőtt a legdinamikusabban: a korábbi 25 százalékkal szemben jelenleg már az újságírók közel kétharmada nyilatkozott úgy, hogy tisztában van a fotómegosztó funkcióival, működésével. Ennél is látványosabban, négyszeresére nőtt azok száma 2014 óta, akik hetente több alkalommal „instagramoznak”, így mostanra a médiában dolgozó szakemberek közel fele a csatorna rendszeres felhasználójává vált. Ennek hatása az olyan sajtómegjelenések esetén is megfigyelhető, amelyek elsődleges forrásául az Instagramon közzétett posztok vagy storyk szolgáltak. Ilyen anyagokkal az online híroldalak mellett már a legnagyobb elérésű televíziós esti híradásokban is egyre gyakrabban találkozhatunk.

Kép: Pixabay

„Az újságírók eszköztára a Facebook után egy újabb közösségi oldallal, az Instagrammal bővült. A fotómegosztó felhasználóinak száma látványosan nőtt a sajtó munkatársai körében az elmúlt négy év során, és várakozásaink szerint ez a trend a következő időszakban is folytatódni fog” – mondta el a felmérés eredményei kapcsán Sajti Botond, a FLOW PR cégvezető partnere.

Fúvódik az Instagram-lufi?
Az Instagram zseniális platform, remek marketingeszköz. Azonban van egy új trend kibontakozóban, miszerint hagyjuk a fenébe a Facebookot, a Facebook-oldalakat, és irány az Instagram, mert ott vannak a fiatalok, ott van a (marketinges) jövő. Érdemes vigyázni, mert az Insta messze nem ugyanaz a pálya, mint a Facebook – figyelmeztet Lévai Richárd közösségi médiaszakértő.
Folytatódik a Facebook diadalmenetele

Folytatódott a Facebookot naponta felkereső újságírók arányának növekedése, ami a korábbi 87 százalékhoz képest mára meghaladta a 95 százalékot. A Facebook és a Youtube ismertsége, illetve a regisztrált felhasználók száma érdemben nem változott, mivel mindkét érték már 2014-ben elérte lehetséges maximumát. Növekedésnek indult a LinkedInt rendszeresen felkeresők száma, de még mindig csak a sajtó munkatársainak mindössze ötöde lép be erre a felületre legalább hetente néhány alkalommal.

Fordulat állt be a blogok iránti újságírói érdeklődés alakulásában, a 2010 és 2014 közötti jelentős növekedést az elmúlt négy évben visszaesés követte. Feléről harmadára csökkent a blogokat naponta olvasók aránya, a válaszadók ötöde pedig már egyáltalán nem olvas ilyen tartalmakat. Míg 2014-ben az újságírók harmada írt egy vagy akár több blogot, mostanra ez alig 23 százalékukról mondható el, ami a 2010. évi szintet is alulmúlja. Nincs változás ugyanakkor a kommentelés terén: a megkérdezettek négyötöde továbbra is csak ritkán vagy egyáltalán nem ír hozzászólásokat a blogposztokhoz.

Továbbra is kifejezetten aktívak az újságírók a különböző tartalmak megosztásában: tízből kilencen osztanak meg linkeket, képeket, videókat és dokumentumokat ismerőseikkel a közösségi felületeken vagy e-mailben. A klasszikus média és a közösségi média viszonyának megítélése nem változott számottevő mértékben 2014-hez képest: továbbra is minden második újságíró úgy látja, hogy a közösségi és a hagyományos média szerepe egyaránt fontos a tömegtájékoztatásban.

A témában érdeklődik? Gyakorlatban alkalmazható tudást keres?
Lévai Richárd 4 konkrét kampányon keresztül mutatja meg, hogy hogyan lehet a Facebookon hatékonyan hirdetni kkv-ként. A Facebook Marketing minikurzus az első 500 beiratkozónak ingyenesen elérhető! Ha még több tudásra vágyik, a Piac & Profit Online Akadémián megtalálja Magyarország legnagyobb, kkv-k számára készült online képzési portfólióját. Miért választják a cégvezetők online képzéseinket? Mert elismert szakemberek hot topic képzéseit érik el, nincs utazás, terembérlés vagy elmaradt óra, és igény szerint, bárhol bármikor tanulhatnak. Megnézem az elérhető képzéseket.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo