Az adófizetésen is lehet megtakarítani

Már elérhető az EFER-rendszer a kis- és közepes méretű vállalatok számára. Az EFER-hez csatlakozott és segítségével az összes adó- és járulékfizetési kötelezettség összevonható, és végül egy utalásként számolja el a bank, így jelentős költséget spórolhat meg a cég.

Az EFER egy olyan elektronikus rendszer, amelyet a kkv-k különböző adónemek, illetékek befizetésére használhatnak. A rendszer azért jelent könnyítést, mert a különböző adónemek kapcsán a különböző időpontokban fizetendő összegeket a cégek így egy összegben tudják a bankon keresztül elutalni” – emelte ki Murányi Levente, az MKB Bank szenior szaktanácsadója a Gazdaság TV-nek adott interjújában.

(A lehetőséget a szabályozás már az év eleje óta lehetővé teszi.)

 

 

„Ezzel a kis- és középvállalkozások havi szinten 25-30 ezer forintot takaríthatnak meg, míg a nagyobb végek akár 40 ezer forintot is.” hangsúlyozta a szakértő. Ennek a rendszernek a használatához azonban a kkv-knak regisztrálniuk kell az adóhatóság és a kormányzat elektronikus rendszerébe.

Az elektronikus ügyintézést továbbra is a központi elektronikus szolgáltató rendszeren (KR rendszer) keresztül lehet végrehajtani felhasználói névvel és jelszóval vagy elektronikus aláírással. A Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján megjelent rendelettervezetben felsorolt intéznivalókhoz ezek után is az adóhivatal honlapján tölthetők le az űrlapok, melyek kitöltésével és a KR rendszeren való beküldésével rendezhetők az ügyek.

Bár kevesen élnek a lehetőséggel, bankkártyával már eddig is lehetett adókötelezettségeket teljesíteni, azonban csak az adóhivatal elnöke által kijelölt ügyfélszolgálatokon, amelyek listájáról az adóhatóság honlapján tájékozódhatunk.

Egyablakos adóellenőrzés: visszaszámlálás indul!
Az EU adóhatóságai az egyablakos rendszerű adóvizsgálatokkal kapcsolatban nyilvánítottak véleményt. Az új rendszer várhatóan már jövőre elindul, a tagállamok hatóságai egységes eljárási alapelveket követnek majd.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo