Áder visszadobta a kárpótlási törvényt

Megfontolásra visszaküldte Áder János köztársasági elnök az Országgyűlésnek a kárpótlással összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot – derült ki a parlament honlapjára pénteken felkerült dokumentumból.

Áder János
Kép: MTI

Az államfő levélben emlékeztetett: a törvény javaslatához fűzött indokolás szerint a jogszabály elfogadásának célja a kárpótlási folyamat lezárása, és egyben a kárpótlás során visszamaradt termőföldeknek a „Földet a gazdáknak” program keretében történő értékesítési lehetőségének a megteremtése. A törvény a szövetkezetekről szóló törvényt és az átmeneti szabályokról szóló törvényt módosítja úgy, hogy „a szövetkezeti földalapba tartozó földek kijelölésüket követően az állam tulajdonába kerüljenek”.

Áder János azt tartja aggályosnak, hogy az új rendelkezés nem határozza meg, hogy mire terjed ki az állam tulajdonszerzése. Azt írta: a módosított szöveg értelmében „az állam a földalapok kijelölésének elmaradása esetén feltétel nélkül, előre meg nem határozott mértékben, ingyenesen szerezne tulajdont a szövetkezeti használatban álló termőföldeken”.

A köztársasági elnök azt is kifogásolta, hogy a módosítás alapján „előfordulhat, hogy természeti oltalom alatt álló földterületek állami tulajdonba és ezáltal a Nemzeti Földalapba kerülhetnek”.

Most a földtörvény miatt pöccent be Brüsszel
Bírósági keresetet indított a határokon átnyúló tevékenységet folytató befektetők mezőgazdasági földterület használatára vonatkozó jogaival kapcsolatos uniós szabályok megsértése miatt az Európai Bizottság csütörtökön Magyarország ellen.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo