A gödör aljában az autókereskedők

A következő két évben a járműpiac nagyon lassú fejlődését várja a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), amely azzal számol, hogy évente 5-10 százalékkal nő a piac. Az ügyvezető elnök szerint az ágazat mély válságot él át, amely most már nemcsak az új gépjárművek értékesítése, hanem a szolgáltatói szektor visszaesését is jelenti. Így a hazai reálisnak gondolt vásárlóerő felének megfelelő új gépjárművet értékesítenek.

Erdélyi Péter, az egyesület ügyvezető elnöke szerint legalább további 3-4 év kell ahhoz, hogy a magyar piacon a reális felvevőképességnek megfelelő mennyiségű (100-120 ezer) új gépjármű kerüljön forgalomba". Nagy jelentősége van annak, hogy a gépjárműpark jelentősen eltolódjon a kevésbé környezet szennyező irányba, illetve közlekedés-biztonsági szempontból is korszerűbb legyen. Az ügyvezető elnök szerint az ágazat mély válságot él át, amely most már nemcsak az új gépjárművek értékesítése, hanem a szolgáltatói szektor visszaesését is jelenti. Így a hazai reálisnak gondolt vásárlóerő felének megfelelő új gépjárművet értékesítenek.

Az ügyvezető elnök szerint ennek okai a külső válság mellett abban keresendők, hogy a magánvásárlók gyakorlatilag eltűntek a piacról, elsősorban gazdasági helyzetük bizonytalansága és a vevőfinanszírozás jelentős szigorítása miatt. "Az MGE örömmel venné, ha 2013 végére az új személygépjárművek értékesítése meghaladná a 60 ezer darabot, a kis haszonjárműveké a 15 ezer darabot, a motorkerékpároké a 3 ezret, a nagy haszonjárműveké pedig a 4 ezret" - tette hozzá. 

"Gyengének érzem, annak ellenére, hogy a jó szándékot látom, a jogalkotó eltökéltségét és gyorsaságát a feketegazdaság elleni hatékony fellépésben, ami pedig morális és anyagi, adóbevételi szempontból is hatalmas jelentőséggel bír" - fogalmazott Erdélyi Péter. Emellett fontos lépésnek nevezte a regisztrációs adó csökkentését, a cégautó adó környezettudatos irányú átstrukturálását és a nyílt végű finanszírozások díjából az áfa részbeni visszaigényelhetőségét. "Úgy gondolom, hogy a helyes irányba megyünk, de sajnos elég lassan. Remélem, hogy a 2012. évben e területen sikerül áttörést elérni. A szándék erre minden félben megvan" - tette hozzá az ügyvezető elnök.

A piac élénkítése szempontjából a legfontosabb ösztönzőnek a magyar gazdaság stabilizálását, a fejlődés beindítását, ezzel az emberek számára a valós és érzett létbiztonság növelését nevezte Erdélyi Péter. Kiemelte a gazdasági szereplők oldaláról a környező és más EU-tagokkal való versenyképesség helyreállítását, vagy megteremtését, valamint a feketegazdaság lehető legnagyobb mértékű felszámolását, ez által a legális gazdaság elszürkülésének megakadályozását, a folyamat visszafordítását.

Be kellene záratni az illegális szervízeket!
Erdélyi Péter szerint az egyre kevesebb garanciaidő alatt futó gépjárműveket egyre inkább a feketegazdaságban javíttatják, ami a legális javítókat szinte megoldhatatlan versenyhelyzetbe hozza, miközben az állam jelentős adó- és járulékbevételtől esik el. Az MGE számára legfontosabb a feketeimport és a feketejavítók megfékezése, ennek megfelelően szeretnék elérni, hogy minden Magyarországra importált használt és új gépjármű után valamennyi törvényes közteher legyen megfizettetve. Hozzátette: a számlát nem adó, környezet-, és munkavédelmi szabályokat figyelmen kívül hagyó szervizeket be kellene zárni, ami egyfelől a legális szakma versenyképességét állítaná helyre és megszüntetné a motivációt a feketegazdaság felé való kényszerű elmozdulásban, másfelől jogbiztonságot és biztonságosabb közlekedést garantálna a gépjármű tulajdonosoknak, vezetőknek és a többi érintett közlekedőnek. "Nem beszélve persze arról, hogy, a feketegazdaság elleni harc morális oldala mellett, a magyar állam adóbevételei is növekedhetnének ez által" - fogalmazott az ügyvezető elnök.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo