A pizzafutár hirdetését is adminisztrálni kell a NAV-nál

Az eddigiekkel ellentétben azoknak is fontos dolguk lehet a reklámadóval, akiknek csak csekély mértékű reklámbevételük volt. Nekik 100 millió forintos bevétel alatt adót ugyan továbbra sem kell fizetniük, de az adóhatóság honlapján megjelent nyomtatványt ki kell tölteniük és be kell benyújtaniuk május végéig. Ellenkező esetben akár el is veszíthetik adómentességüket.

 

Mindenkinek, aki 2017-ben reklámot tett közzé, fontos feladata van a reklámadóval, még akkor is, ha ebből 100 millió forintnál kisebb bevétele volt – hívta fel a figyelmet a MAZARS. Eddig semmiféle dolga nem volt azoknak, aki 100 millió forintnál kevesebb reklámbevételt számol el, mostantól viszont adminisztrációs kötelezettségük biztosan lesz.

Ennek oka, hogy a reklámadó eddig sávos elosztású volt, és 100 millió forintos reklámbevétel alatt 0% volt az adókulcs. Ezt azonban az Európai Bizottság kifogásolta, mivel úgy gondolták, hogy a progresszív adó valójában egy állami támogatást takar.

Kép: Pixabay

A kormány épp ezért visszamenőleg eltörölte az eredeti rendszert, és egysávossá tette az adót: minden bevételre 7,5%-os kulcs vonatkozik. Az alacsony reklámbevételt realizáló közzétevőknek ugyan továbbra sem kell adót fizetniük, ám a kormány jogilag máshogy oldotta ezt meg. A tavalyi évtől a kis reklámbevétellel rendelkezők csekély összegű (de minimális) támogatást kapnak, amely összhangban van az EU-s szabályozással” – mondta H. Nagy Dániel adóigazgató.

Ennek a támogatásnak az igénybevételéhez azonban szükség van arra, hogy az adózó jelentse, hogy ilyen bevétele volt. Az kiosztott támogatásokról ráadásul az államnak is nyilvántartást kell vezetnie. Ezért kell kitöltenie a REKNYIL adatlapot a csekély reklámbevételt elérő vállalkozásoknak is.

A reklámipar korszakai
Ma már reklám nélkül nemigen lehet sikeres egyetlen vállalkozás sem, ez az iparág azonban sok cégvezető szemében még mindig kissé misztikus homályba burkolózik. Ha meg akarjuk érteni a reklámipar jelenlegi trendjeit és ajánlásait, érdemes egy gyors pillantást vetni, hogy milyen trendek uralkodtak az elmúlt 50–70 év marketingtörténetében.
Erre az adminisztrációs kötelezettségre azonban sokan valószínűleg nem számítottak, vagy egyáltalán nem is tudnak róla. Még nagyobb probléma lehet, hogy a közzétevők jó eséllyel pontos nyilvántartást sem vezetnek arról, hogy mikor és milyen hirdetést tettek közzé, és milyen összegben.

A REKNYIL-en ugyanis elviekben még a legapróbb hirdetés bevételét is közzé kell tenni. Ilyen lehet például egy lakásszövetkezet épületén található épületháló-, egy pizzafutár robogóján lévő reklám-, de webáruházban történő külön kiemelés fejében kapott bevétel is. A legtöbben nem számoltak azzal, hogy az ilyen egyszerű hirdetésekkel adminisztrációs teendőjük lesz” – mondta H. Nagy Dániel.

Azt egyelőre még nem tudni, hogy milyen szankciók érhetik az adózót, ha a NAV tudomására jut, hogy nem teljesítette adminisztrációs kötelezettségét. Alapesetben ez jogszerűtlenné teheti az állami támogatás igénybe vételét. Az adózó így drasztikus esetben az adózó akár el is veszítheti adómentességét, és kötelezhető lesz a 7,5%-os adó befizetésére.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo