A pesti romkocsmák és a virágárusok vannak először terítéken

Budapesten a romkocsmákat, a Nagyvásárcsarnokot és a belvárosi vendéglátóhelyeket ellenőrzi a NAV március elején, emellett kiemelt figyelmet szentelnek a nőnaphoz kötődő tárgyakat, virágot árusító üzleteknek is a fővárosban és vidéken.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Rendszeresen nyilvánosságra hozza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az előre meghatározott ellenőrzési helyszíneket - jelentette be nemrég Tállai András. A NAV vezetője szerint az ellenőrzések beharangozásával az adóhatóság támogatja és ezáltal ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket.

Az első adótraffipax szerint március első heteiben például Budapest VII. kerületének romkocsmáit, egyéb vendéglátóhelyeit ellenőrzik. A NAV ellenőrei elsősorban a bizonylatadási kötelezettséget, az alkalmazottak bejelentését, valamint az online pénztárgép üzemeltetését vizsgálják. A nap 24 órájában végzett célzott ellenőrzések - nyílt és fedett próbavásárlások, forgalomszámlálás - a visszaélések felszámolására irányulnak.

Március 13-17-ig az Országos étterem hét rendezvénysorozathoz kapcsolódóan a Budapest belvárosában működő vendéglátóhelyeket ellenőrzik fokozottan, kiemelt figyelmet fordítanak a bizonylatadási kötelezettség teljesítésére, az alkalmazottak bejelentésére valamint az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetésére. Ezzel egy időben a taxis személyszállítóknál is várható hasonló ellenőrzés.

A NAV ellenőrei Budapesten és több megyében fokozottan ellenőrzik a nőnaphoz kötődő termékeket árusítókat. Így például Tolna megyében március 7-én és 8-án fokozottan ellenőrzik a piacokon, közterületeken, boltokban virágot árusítókat.

Kép:Pexels

Komárom-Esztergom megyében a virág, édesség, ajándéktárgy árusítókat, a szépészeti szolgáltatásokat nyújtókat, valamint a piacokon, vásárokon értékesítőket ellenőrzik kiemelten.

Győr-Moson-Sopron megyében is ellenőrzik március 8-án a nőnaphoz kötődő termékeket árusítókat, a szépészeti szolgáltatásokat nyújtókat, valamint a piacokon, vásárokon értékesítőket, hogy adnak-e nyugtát és bejelentik-e alkalmazottaikat.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Miskolc piacain valamint virágüzleteiben a virágértékesítések bizonylatolását, továbbá az értékesítésben közreműködők biztosítási jogviszonyát ellenőrzi a NAV március 8-án.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében ugyancsak ellenőrzik március 8-án a nőnaphoz köthető termékértékesítéseket, amire elsősorban a virágüzletek és a piacokon, közterületeken virágot értékesítő vállalkozások számíthatnak.

A Pest megyei Inárcs településen március 23-án az online pénztárgépek jogszerű használatával, valamint a jövedéki termékek forgalmazásával összefüggő, átfogó, a teljes települést érintő egész napos ellenőrzéseket végez az adóhatóság.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo