A növekedés kulcsa a munkavállalók és munkáltatók közti párbeszéd

A szociális párbeszéd alapfeltétele a tisztes munkának, azaz annak, hogy a munkavállalók szabad, egyenlőségre épülő, biztonságos, emberséges körülmények között dolgozhassanak. A norvég jóléti társadalmat megalapozó intézményesített háromoldalú dialógus modelljének terjesztését tűzte ki célul a Norvég Alap a programjában, melyen keresztül hazánkban az MGYOSZ is igyekszik elősegíteni a szociális párbeszéd erősödését.

Kép:flickr

„A munka világa a kétoldalú megállapodások tükrében” elnevezésű projekt keretében a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) munkavállalói szervezetekkel karöltve dolgozik a kollektív szerződések megkötésének könnyítésén, az eddigi eredményeket és további terveket egy budapesti konferencián ismertették.

A Norvég Alap „Tisztes Munka és Háromoldalú Párbeszéd” elnevezésű pályázata keretében a közelmúltban indított projektet a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ). A program keretében a legnagyobb hazai munkaadói szervezet 2011 óta az MSZOSZ bevonásával dolgozik a társadalmi egyeztetés megerősítésén. Mint a „Szociális párbeszéd változó körülmények között” című budapesti konferencián Bálint Adrienn, az MGYOSZ projekt koordinátora elmondta, a hosszú távon is fenntartható eredmények elérése érdekében az elmúlt két évben elsősorban az új munka törvénykönyvére koncentráltak. Olyan program kialakítására törekedtek, mely segíti a törvénykönyv értelmezését, hogy a munkaadók és munkavállalók egyaránt alkalmazkodni tudjanak a kollektív tárgyalások megváltozott kereteihez. A program bázisát munkajogászok által készített anyagok alkotják, melyek pontról pontra mutatják be az érdemi kollektív szerződések megkötését lehetővé tevő szabályokat.

A Norvég Alap programja Magyarország mellett 10 másik európai országban összesen 8 millió euró értékben támogatja a szociális párbeszéd terjedését. „A gazdasági növekedés kulcsa a munkavállalók, munkáltatók és az állam közötti párbeszéd, mely lehetővé teszi a tisztes munkát, ezáltal elvezet a társadalmi jóléthez. Ezért tartjuk rendkívül fontosnak, hogy minél több országban kialakuljon a háromoldalú egyeztetések stabil gyakorlata” – mondta el a konferencián a Norvég Alap programját nemzetközi szinten koordináló Innovation Norway képviselője, Ujfalussy Judit.

A közép-kelet európai országok csupán kevesebb, mint 25 éves piacgazdasági tapasztalattal rendelkeznek, ezért habár jelentős fejlődést értek el a területen, továbbra is fejleszteniük kell a társadalmi párbeszéd kultúráját. „A szociális párbeszéd alapfeltétele a tisztes munkának, azaz annak, hogy a munkavállalók szabad, egyenlőségre épülő, biztonságos, emberséges körülmények között dolgozhassanak. A közép-kelet európai régióban is létezik már társadalmi párbeszéd, azonban lehetne még többet tenni annak érdekében, hogy növekedjen a jelentősége. Különösen fontos lenne erősíteni a szociális partnerek kapacitását, amit a gazdasági és társadalmi tanácsadó testületek elismertségének növelésével, illetve a szociális egyeztetések regionális és helyi szintű bővítésével lehetne elérni” – osztotta meg tapasztalatait Dragan Radic, a projektpartner ILO Tisztes Munkacsoport és Közép-Kelet Európai Regionális Irodájának munkaadói képviselője.

A hazánkban eddig elért eredményeket az MGYOSZ a közeljövőben munkajogi képzések szervezésével, az új kollektív szerződésekről szóló magyar nyelvű útmutatóval illetve egy munkavállalóknak szóló online tanácsadói felület kialakításával tervezi kiegészíteni. Annak érdekében, hogy az edukációs anyagok mindenki számára könnyen elérhetők legyenek, e-learning formában is megjelentetik majd őket.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo