A nagyszerű tartalommarketing egyszerű titka

A tartalommarketing nem az online marketing egy része, hanem egy más gondolkodásmód. A marketingben elmondod, hogy rocksztár vagy, a tartalommarketing esetében viszont bizonyítjuk is! Hogy mit is jelent ez a most nagyon divatos irányzat, arról szakértők beszéltek a Piac&Profit KKV-Akadémiáján.

Mi a tartalommarketing? Minden olyan marketing, amely tartalmat állít elő, azt publikálja és különböző csatornákon terjeszti azzal a céllal, hogy vásárlókat szerezzen – hivatkozott a Wikipedia definíciójára Sipos Zoltán Kreatív Kontroll Kft. ügyvezető igazgatója. Nem véletlenül hivatkozik erre az oldalra: a szócikket ők állították elő, abban így több hivatkozás is van a cégükre – ez már maga a tartalommarketing. Vagyis az, mikor a vevők figyelmét nem kierőszakoljuk, hanem kiérdemeljük.

A tartalommarketing
  • 62%-al olcsóbb és háromszor több leadet hoz
  • Közel nyolcszoros látogatószám növekedést hoz
  • 6-szor nagyobb konverziót eredményez más marketing stratégiákhoz képest
A tartalommarketing tehát tulajdonképpen egy más szemlélet, hogy újdonság lenne, azt viszont nem mondhatnánk. Az első példa 1891-ből származik, amikor az Oetker recepteket kezdett el elhelyezni a termékei csomagolásán. De nagyon híres példa a The Michelin Guide is, ahol egy autógumi gyártó sok száz oldalas könyveket kezdett kiadni utazási témában. Vagyis arra biztatott, hogy utazáshoz koptassák el vevői a náluk vásárolt gumikat. A kiadvány ráadásul pénzbe kerül, az emberek tehát fizetnek a marketing termékért - és a dolog működik.

A probléma adott

Megváltozott az információszerzés útvonala. A hagyományos reklám nézőpontja, hogy odamegyünk a fogyasztóhoz és igyekszünk kicsikarni belőle egy kicsike figyelmet. Az emberek ennek eredményeként elkezdték elkerülni a reklámokat, muszáj volt változtatni. Az első a Google volt, aki azoknak kezdett speciális reklámokat mutatni, akik egy konkrét problémára kerestek. Tehát olyan fogyasztóhoz igyekszem szólni, akinek probléma tudata van, amire megoldást keres.

Ne a cégünkről beszéljünk! Nem érdekli a fogyasztót, hogy mikor alakult a cég, sokkal inkább az, hogy hogyan tudunk segíteni neki megoldani a problémáját, amit már azonosított magában.

A jó szöveg nem csak a szavakon múlik!
Az online tér elengedhetetlen eleme a jó tartalom, amelyet viszont nem könnyű előállítani. „A jó szöveg ugyanis nem csak a szavakon múlik, legalábbis nem minden esetben” – hangsúlyozza Farkas Erika, a Piac & Profit online marketing szakértője videótréningjének első részében.
Találjuk meg, kinek szól

A tartalom előállítása mellett nagyon fontos, hogy figyeljünk a publikálásra. Ez sok esetben probléma a szakember szerint. Ha van egy blogbejegyzés, akkor azt osszuk meg a facebookon is és minden más felületen, ami felmerülhet. Nagyon fontos továbbá, hogy mindig kövessük és mérjük a megjelenéseket! Még a legprofibb szövegíró sem tud mindig olyat írni, ami tökéletesen működik. Ezért mindig mérni és változtatni kell a tapasztalatoknak megfelelően.

Kép:Pixabay

A sikeres tartalommarketing azonban végül is azon múlik, hogy mennyire tudunk hasznos és érdekes tartalmakat kínálni azoknak, akiket ki kívánunk szolgálni. A lényeg, hogy szánjunk időt arra, hogy megismerjük azt, akinek írunk. Ha valakinek vérzik az ínye, örömmel olvas majd praktikákat, hogy mit tehet ez ellen - és valószínűleg a probléma megoldását ajánló speciális fogkefe is felkelti majd az érdeklődését. Ha valakinek épp a csatornájával van gondja, biztosan érdeklődéssel olvassa majd a dugulás elhárítás módszereit - de jő eséllyel nem fog magam nekiállni a bonyolultabb folyamatoknak. Tehát amellett, hogy szakértővé válunk (itt adunk néhány konkrét tippet, hogyan) a látogató szemében - hisz értékes tartalommal bizonyítjuk, hogy értünk ahhoz, amiről beszélünk -, maradandó emléket is tudunk nyújtani. Nem kell félni attól, hogy adjunk, magunk is jól járunk majd vele!

Legyen hasznos!

A tartalommarketing eszközök segítségével pont akkor juttatjuk a marketingkommunikációnkat a potenciális vevőik elé, amikor azok épp a témába vágóan keresnek az interneten. Tehát nem félbeszakítjuk őket, hanem épp segítjük kereső munkájukat - mondja Oberfrank Zoltán marketing és értékesítési coach. A jó tartalom nem rólunk, hanem a fogyasztóról szól, az ő problémájára, kérdésére kínál megoldást.

Saját blog lépésről lépésre
A vállalkozók többsége azonban idegenkedéssel tekint a személyes kommunikáció ezen formájára, mivel nem ismerik azokat az alapvető lépéseket, trükköket, amelyek segítségével könnyen és hatékonyan vezethetjük online naplónkat. Szakértőnk tanácsokat ad, hogy fogjunk neki!
Mik tartoznak a tartalommarketing eszköztárába? A teljesség igénye nélkül:
  • Értékes információkat tartalmazó cikkek a weboldalunkon
  • Hírlevelek
  • Közösségi oldalak
  • Blogok
  • Videók
  • Kulcsszavak és keresőoptimalizálás
  • Értékes tartalmak más online médiában
  • Feliratkozási és regisztrációs lehetőségek
  • Online és offline szemináriumok
 

Véleményvezér

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.
Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell

Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell 

Nem finom, de legalább nem is gusztusos.
Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el

Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el 

A logisztikai költségek tovább nőnek.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A folyamatos kormányzati sikerpropaganda mellett csak a számok ne lennének.
Vádat emeltek a new yorki polgármester ellen

Vádat emeltek a new yorki polgármester ellen 

Ingyen utazásokat és hotelszámlákat vizsgálnak.
Az izraeli titkosszolgálat professzionálisan működik Iránban, mind a 180 ballisztikus rakétát leszedték

Az izraeli titkosszolgálat professzionálisan működik Iránban, mind a 180 ballisztikus rakétát leszedték 

Az izraeli miniszterelnök megígérte az irániaknak, hogy hamarosan megszabadítják elnyomóitoktól.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo