A mostani gazdasági környezetben csak a legszükségesebb esetekben alapítanak új cégeket a vállalkozók

2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben az alapítások száma mindössze 22 ezer, ami az elmúlt hét év leggyengébb eredménye. Bár a megszűnések dinamikája továbbra is jelentős, a társas vállalkozások száma 500 ezer fölött marad.

A tavalyi év az elmúlt évtized legnagyobb cégszámcsökkenését produkálta, meghaladva az évi 12 ezret. Tavaly november végére 11,5 ezerrel kevesebb társas vállalkozás működött az előző év decemberéhez képest, ugyanakkor ebben az időszakban 23,5 ezer új vállalkozás alakult, ez másfélezerrel több, mint az idei év ugyanezen időszakának adata.

Várható, hogy decemberben is több cég szűnik meg, mint amennyi újat alapítanak. Ugyanakkor az ünnepi időszakban a munkanapok száma alacsonyabb, ami kevesebb ügyintézést és ezzel kisebb ügyszámot is eredményezhet. Ennek alapján az éves cégszámcsökkenés idén várhatóan 12 ezer alatt marad, így a társas vállalkozások száma továbbra is meghaladja az 500 ezret.

„Láthatóan nagy szükség van gazdasági ösztönzőkre. Mind az új, mind a meglévő vállalkozások esetében kulcsfontosságú a pozitív gazdasági környezet megteremtése és a vállalkozói bizalom erősítése. Bár a cégalapítási kedv visszaesett, Magyarországon alapvetően nem hiányzik a vállalkozási hajlandóság. Ennek egyik bizonyítéka, hogy az aktív társas és egyéni vállalkozások együttes száma nem csökken, mivel az egyéni vállalkozások köre folyamatosan bővül.” – mondta Alföldi Csaba, céginformációs szakértő.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) novemberi értéke országosan 13,22 százalék százalék volt. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye produkálta, míg az Opten–CFI Zala, Somogy és Vas vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo