A kicsik csaptak rá a 0 százalékos hitelre

A kis cégek kezdték első sorban igényelni a kereskedelmi bankok elvárásainál enyhébb feltételekkel megszerezhető uniós hitelprogram iránt a Budapest Bank ügyfelei körében végzett felmérés szerint. A kérelmezők között felülreprezentáltak voltak azok a cégek, amelyek kereskedelmi banki szempontból kevésbé hitelképesek.

Több mint 700 cég érdeklődött a Budapest Banknál a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célzó európai uniós hitelprogramok (GINOP 8.3.1-16 és VEKOP 1.2.3-13) iránt. (Az előbbi hitelprogramot már fel is függesztették a keret kimerülése miatt.) Az összes befogadott hitelkérelem alapján a fenti programokban a Budapest Banknál 27,5 milliárd forint összegben igényeltek kölcsönt a vállalkozások. Az összesen 70, illetve 3,7 milliárd forint keretösszegű hitelprogramok keretében mindössze 10 százalékos önerő biztosítása mellett, 0 százalékos kamattal juthatnak hitelhez a kkv-k - áll a bank közleményében.

Ez bizony hitel

„Az idei évben várakozásaink szerint a kkv-hitelezési piacot dominálni fogják az MFB Pontos konstrukciók – hitelek és kombinált termékek –, amelyek olcsó forrást jelentenek a vállalkozások számára. Fontos kiemelnünk, hogy ha támogatással kombinált hitelről van szó, akkor is egy kölcsönszerződésről beszélünk, annak minden fontos jellemzőjével együtt. Ezért a cégeknek azt javasoljuk, hogy kezdjék az MFB Pontokon a tájékozódást, és a bank munkatársaival minél előbb tisztázzák az ehhez kapcsolódó feltételeket: fedezeti igényt, futamidőt, elérhető hitelösszeget” - mondta el Császi Róbert, a Budapest Bank vállalati értékesítési vezetője.

Rácsaptak a kicsik

A kereskedelmi banki gyakorlathoz képest enyhébb hitelfedezeti elvárásoknak leginkább a kis cégek örülhettek: a befogadott hitelkérelmek több mint fele (54 százaléka) a 0 és 200 millió forint éves árbevétellel rendelkező mikrovállalkozásoktól érkezett a Budapest Bankhoz. A versenyképességi hitelprogramok nagy előnye, hogy ezekből akár kezdő vállalkozások is forráshoz juthatnak: a hitelkérelmek mintegy 15 százalékát 2015 januárja után alakult cégek adták be, és a kérelmezők között felülreprezentáltak voltak azok a cégek, amelyek kereskedelmi banki szempontból kevésbé hitelképesek. A Budapest Bank adatai szerint a versenyképességet célzó programok elérték azon céljukat, hogy azokat a vállalkozásokat támogassák, amelyek életképességük és jövedelemtermelő képességük ellenére piaci alapon nem, vagy csak jelentősen drágábban jutnak forráshoz.

A Banknál a vállalkozások átlagosan 84 millió forintos hitelt igényeltek. A 150 millió forint feletti hitelkérelmek arányaiban elenyészőek. A legmagasabb összegű hitelkérelmek a Közép-magyarországi és az Észak-alföldi régióból érkeztek, átlagosan 106 millió forint összegben, míg a legalacsonyabbak a Dél-dunántúli régióból, átlagosan 38 millió forint összegben. (Mivel a hitelkeretek nagyobb részét adó GINOP megkötése szerint a finanszírozott projektek a Közép-magyarországi régión kívül valósulhatnak meg, az itteni vállalkozások vidéki telephelyükön vagy fióktelepükön valósítják meg tervezett beruházásukat.)

Forrás: Budapest Bank

A szolgáltatók és kereskedők örülnek leginkább

A beadott hitelkérelmek a 35%-ban a szolgáltató szektorban tevékenykedő vállalkozásoktól érkeztek. A kérelmek 25%-a a kereskedelmi, 18%-a a feldolgozóipari, 13%-a az építőipari, 5%-a a turizmusban aktív cégektől érkezett. (Mivel a jelenlegi ciklusban a vissza nem térítendő támogatások fő célcsoportja a feldolgozóipar, így a többi iparág szereplői elsősorban a kkv-k versenyképességének növelését célzó programokban tudnak uniós forrást igényelni.) A legmagasabb összegű hitelkérelmek a feldolgozóipari cégektől érkeztek, átlagosan 124 millió forint összegben, míg a legalacsonyabb összegű hiteleket a turizmusban tevékenykedő vállalkozások igényelték, átlagosan 42 millió forint összegben.

Forrás: Budapest Bank

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo