A flottakezelőknek is fel kell készülni a jövő autóira

A céges elektromos autók már megérkeztek, és néhány év múlva akár az önvezető autók is egy flotta részét képezhetik. Ezekre a kihívásokra a flottamenedzsereknek is válaszolniuk kell.

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Cseresnyés Gábor a CallTec Consulting ügyvezetője

Már Magyarországon is nő a céges flottákban az elektromos és hibrid autók aránya, mióta ezek beszerzését az állam is támogatja. A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatára május elejéig jelentkezhettek a cégek, melyet a minisztérium határozatlan időre meg is hosszabbított.  A támogatásra szánt 2 milliárd forintos keretet nem sikerült elkölteni, így újból lehet pályázni, ráadásul idén további 3 milliárdot lehet majd lehívni erre a célra. Ez a 2+3 milliárd forintos keret 3500 autó beszerzésének támogatására lenne elég. Így akár 21%-os támogatást is el lehetett nyerni új autó beszerzése esetén, ezzel újabb lökést adva az elektromos autók további terjedésének hazánkban. Sőt, a szerdai bejelentés szerint jogi személyek vásárlásánál 5 darabról 35 darabra emelkedik a támogatható autók száma, költségvetési intézményeknél pedig nem lesz felső határ.

A jövő elkezdődött

„Az új típusú autók különleges, eddig nem látott tulajdonságokkal rendelkeznek, melyet egy flottakezelő cégnek, vagy a céges flottamenedzsereknek is le kell követnie” – fogalmazott Cseresnyés Gábor, a flottakezelő szoftvert fejlesztő CallTec Consulting ügyvezetője. „Más típusú meghibásodások, szervizigények, parkolási elszámolások vagy akár adózási mértékek vonatkozhatnak az elektromos autókra. Mi 10 éve foglalkozunk flottamenedzsment szoftverek fejlesztésével, de már előre kell gondolkodnunk, hogy újabb 10 év múlva milyen kihívásokat jelenthetnek majd az önvezető autók.”

Biztonsági kockázatok kezelése

Minél több a számítógép által vezérelt eszköz egy céges autóban, annál nagyobb az igény arra, hogy integrálják a cég saját rendszereivel. Ezek nyilvánvaló biztonsági kockázatokat is felvethetnek, hiába tűnik úgy elsőre, hogy megkönnyíti az autók kezelését. Az autók saját rendszereinek összekapcsolása jelenti majd a következő kihívást, mivel egyre több autómárka fejleszti a saját, zárt rendszerét, melyben az autók kommunikálnak egymással. Például ha az egyik autó észleli, hogy egy szakaszon jeges az út, akkor a közelben lévő összes márkatársa kap egy figyelmeztetést, GPS koordináták alapján a veszélyes útszakaszról.

Céges kocsinak is megéri az elektromos
Céges flottának is megéri elektromos autót választani a szakértők szerint, mert megtérül a befektetés. De jól át kell gondolni a finanszírozási formát.
Az adatok válnak a legértékesebb vagyontárgyakká, ezért nem mindegy, hogy kinek milyen szintű rálátása van egy céges flotta adataira. A sofőrnek nincs szüksége olyan szintű rálátásra, mint például a flottamenedzsernek, ezért a hozzáférési szinteket is korlátozni kell.

Az önvezető autók kihívásai

A leggyakrabban felvetett kérdés a majdani önvezető autók felelősségi köre, illetve az autót üzemeltető felelősségének határai. Jelenleg ezek még nagyrészt vezetést segítő rendszerek, a robotok által okozott balesetektől egyelőre még nem kell tartanunk. Egy vezetést segítő rendszer gyakorlatilag nem tér el egy ABS-től vagy tempomattól, így a problémát sem kell még kezelni. Arról nem is beszélve, hogy a jogi szabályozás hagyományosan a technikai fejlettség mögött jár, így még ha el is készülnek a forgalomképes robotautók, a jogi környezetet is fel kell rá készíteni. Arról nem is beszélve, hogy a vezető nélküli járművek számítógépes rendszere valószínűleg gyakori frissítéseket fog igényelni, ami miatt az autók hardvere mellett azok szoftvere is legalább akkora jelentőséggel bír majd. Hogy ezek az autók könnyítik vagy nehezítik a flottamenezsderek életét, még nehéz megjósolni. „Sok ezer autót kezelünk a rendszereinkben, növekvő számú hibrid és elektromos autókkal, de izgalommal várjuk az első önvezető autó megjelenését is. Mi készen fogunk állni.” – mondta el Cseresnyés Gábor.

2025-től olcsóbbak lehetnek az elektromos autók, mint a benzinesek
Mekkora az esélye annak, hogy elterjedjenek és tömegtermékké váljanak az elektromos autók a következő években? Egyelőre olcsóbb a belső égésű motorral működő autók birtoklása, mint az elektromosoké, de 2025-től ez megfordulhat.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo