A bírálatok után erősít a német vasút

550 millió euróért rendelt új EC-szerelvényeket a német vasút. Az Ecx 230 km-es sebességgel tud haladni, a kocsikban internet és kényelmesebb ülések várják az utasokat.

A spanyol Talgo cég által gyártott szerelvények váltják majd fel folyamatosan a Deutsche Bahn (DB) távolsági vonatait. Először Berlin és Amszterdam között helyezik majd üzembe az Ecx-et, amely kevesebb, mint 6 óra alatt teszi meg a távolságot. Ezt követően az északi-tengeri üdülőhelyek kapnak Ecx összeköttetést.

Kép: talgo.com

A szerelvényekre a felszállás is kényelmesebb lesz: a megfelelő peronokon szintben áll meg a vonat, így kerekesszékes utasok önállóan is be tudnak szállni. Az első osztály 85, a második 485 ülőhelyet biztosít, mindenütt lesz hely mind kerékpárok, mind egyéb sporteszközök tárolására.

Az új vonatokat a távolsági közlekedés fejlesztését szolgáló program keretében rendelték meg, a 23 szerelvény összköltsége 550 millió euró. Míg 2015-ben 130 millió utasa volt a német távolsági vonatoknak, tavaly már 145 millió, és a DB további emelkedésre számít.

A vasúttársaságot egyébként a sok késés és a szolgáltatás egyéb fogyatékosságai miatt újabban sok bírálat érte, a közönség után a kormány részéről is.

(Forrás: Der Spiegel)

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo