A Belvárosban is bezáratják a boltokat

Tovább szigorodik a vasárnapi nyitva tartás tilalma: a világörökségi területeken is elrendelik a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását, viszont a boltok korábban nyithatnak, már fél öttől megengedi a kormány, hogy vehessünk magunknak egy kiflit.

A világörökségi területeken is elrendelik a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását; erről 133 igen, 37 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett döntött az Országgyűlés. A kormány a módosítást azzal indokolta, hogy a hatályos törvény szövege elvi alapon nem indokolható különbséget tesz a vasárnapi munkavégzés tilalma szempontjából a világörökségi és a nem világörökségi területen található üzletek között. A módosítás indoklása szerint a kormány áttanulmányozta a beérkezett észrevételeket, és álláspontja szerint ugyanazokat a feltételeket kell biztosítani világörökségi és nem világörökségi területen a kereskedelemben dolgozók számára. (Bár mint azt korábban megírtuk, a világörökségi terület meghatározása sem egyértelmű.)

A módosítás nyilván nem tesz jót a turizmusnak.

Kép: Flickr.com

Módosult a nyitva tartásra vonatkozó szabályozás is, így azok az üzletek pedig, amelyek eddig reggel hattól tarthattak nyitva - akár hétköznap, akár vasárnap vagy ünnepnapon - már fél ötkor kinyithatnak. Beemelték a törvénybe azt is, hogy a jövőben az elárusító automaták is üzemelhetnek a hét utolsó napján.

Bár a kormányzat az egész vasárnapi szabályozási kérdéskört a dolgozók érdekével indokolja, a lakosság utálja a kötelező zárvatartást.

Kedvezőnek tartja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára azt az Országgyűlésnek benyújtott módosító javaslatot, amely szerint reggel nem 6-tól, hanem fél 5-től lehetnének nyitva az üzletek. Vámos György ugyanakkor hozzátette, hogy a módosítás elsősorban a kis településeken lévő boltoknak, illetve általában a kis üzleteknek segít. Főként ezek vannak olyan helyeken, ahol a korán munkába indulók vásárolnának, így a korai nyitásra nagy az igény – mondta.

A bérbeadóknak sem vidám a vasárnap
Bár a közvélemény eddig arra koncentrált, hogy a vasárnapi kötelező zárva tartásnak milyen hatása van a fogyasztókra és a kereskedőkre, a jogszabály súlyosan érinti a kiskereskedelmi ingatlanok piacát is. Ugyan nem közvetlenül érinti ezt a területet, ám a bérleti szerződéseken keresztül komolyan felülírja a piacot.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo