80 milliárdnyi adócsalás fél év alatt

A NAV által felderített pénzügyi és gazdasági bűncselekmények okozta kár legnagyobb része költségvetési csalásból származik. Tavaly százmilliárdnyi volt a felderített csalások összege.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Csak kevés térül meg az adócsalásokból - Kép: SXC

A NAV Bűnügyi Főigazgatósága és az irányítása alatt álló nyomozó szervek az első félévben 6257 ismertté vált bűncselekmény kapcsán indítottak büntetőeljárást - tette közzé a NAV a honlapján. (Az első negyedévben még "csak" alig 2500 esetet derített fel a NAV) Az e bűncselekményekhez kapcsolódó elkövetési érték 76,67 milliárd forint volt, ami 7,5 százalékkal haladja meg a tavalyi első félévi 71,31 milliárd forintot. A folyamatban lévő büntetőeljárások kapcsán a kárbiztosítás összege (lefoglalás, biztosítási intézkedés, önkéntes megtérítés együttesen) 13,24 milliárd forintot tett ki, ami 17,27 százalékos kármegtérülést jelent. 2012 első félévében a kármegtérülés 12,36 százalék - 8,81 milliárd forint - volt. (A kereskedők negyede nem ad számlát.)

A vizsgált időszakban az ismertté vált hatáskörös bűncselekmények 38,8 százaléka a költségvetési csalás körébe tartozó bűncselekmény volt, de jelentős a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése (26,03 százalék), illetve a csődbűncselekmény aránya (8,43 százalék) is.

A szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésével kapcsolatos bűncselekmények száma a tavalyi első félévi 966-ról 1550-re nőtt. A szám azért is szomorú, mert a magyar vállalatok csaknem negyedének puszta létét fenyegetik a terjedő hamisított termékek. Ugyanakkor a cégek maguk sem tesznek semmit a jelenség visszaszorítása érdekében.

A számvitel rendjét megsértő bűncselekményeké ugyanakkor 1254-ről 203-ra, az áru hamis megjelölésével elkövetetteké 425-ről 338-ra, a csődbűncselekményeké pedig 755-ről 502-re csökkent. (Érdemes tudni, hogy a magyar cégek az áfával trükköznek a legtöbbet.)

Erre ügyel idén a NAV
Azok a vállalkozások szinte biztosan számíthatnak az ellenőrzésre, amelyek levonható áfát kérnek vissza. A kifizetés előtt ellenőrizni kell, hogy jogosultan kérik vissza pénzt, nem pedig adócsalásról van szó. Ha nem jogos, de jóhiszeműen igényelték vissza a pénzt, akkor a jogtalanul visszaigényelt összeg 50 százaléka is lehet az adóbírság.
Az egyes jogsértések kapcsán regisztrált elkövetési értékek a 2012 első félévében regisztrált értékekhez képest orgazdaság esetén a harmadára, áru hamis megjelölése esetén a felére, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése esetén szintén csaknem felére csökkent, míg a költségvetési csalás körébe tartozó jogsértések esetén 64,34 milliárd forintról 66,96 milliárd forintra nőtt. A költségvetési csalás körébe tartozó bűncselekmények elkövetési értéke 87,33 százalékot - 66,96 milliárd forintot - tett ki az összesített elkövetési értékből - ismerteti a NAV.

Itt a naptár, amelynek segítségével az Ön vállalata elkerülheti a büntetést!

Az adóhatóság nem először tett kirándulást a húzóágazatnak számító magyar szolgáltató szegmensben: nemrégiben egy magánnyomozó buktatta le saját magát, de volt, hogy egy pékségben kiflire éheztek az ellenőrök, akik rendszeresen kiugranak a nagybani piacokra is, de előfordult az is, hogy egy zumbaoktató felejtett el számlát adni, már egy jósnő is bukott az adóellenőrökön, de osztottak  pár körmöst a szépségápolási iparban is, nemrégiben pedig egy egész repülőgépgyárat foglaltak le. Persze nem mindig járnak sikerrel: volt olyan eset is, amikor egyszerűen nem találtak kiadó szobát egy Balaton-parti településen, egyszer pedig egy mágus csakrázta el az adóbevallását.

 

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét” 

A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.
A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért 

Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.
A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo