36 ezer cégnek küld levelet a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a vámhatóság által vezetett vám- és adófolyószámlákról készült egyenlegközlők és pótlékértesítők kiküldését. Április elején – a korábbi évektől eltérően korábban – 36 ezren kapnak értesítést a NAV-tól.

Kép: Pixabay

Egyenlegértesítőt csak az kap, aki legalább egy vámszakmai adónemben több mint ezer forinttal tartozik, vagy több mint ezer forint túlfizetése van. A NAV az egyenleg megállapításánál az adó- és vámfolyószámla 2015. december 31-ei állapotát veszi alapul. A kivonat mellett késedelmipótlék-értesítőre csak az számítson, aki fizetési kötelezettségét nem vagy csak késedelmesen teljesítette, és ezért 2015-re vonatkozóan késedelmi pótléka keletkezett.

Az egyenlegközlő, illetve a pótlékértesítő átvétele után az adózónak célszerű azt a saját nyilvántartása adataival összehasonlítani. Eltérés esetén észrevételt tenni telefonon, az egyenlegközlőn szereplő telefonszámokon, személyesen az ügyfélszolgálatokon vagy írásban lehet.

Az adóhivatal munkatársai tavaly összesen 36 888 társaságnál – és 11 306 magánszemélynél – tartottak adóellenőrzést. A cégeknél csaknem minden második ellenőrzés adóhiány feltárásával zárult; 17 661 gazdasági társaságnál összesen 582 milliárd forint hátralékot tártak fel. Összehasonlításként: 2014-ben a 37 744 ellenőrzött társaságból 18 686 céget „füleltek” le, és összesen 587 milliárd adóhiányt állapítottak meg. Az adóhiányosok között 2014-ben 1157 olyan céget találtak, amelynél a nettó adókülönbözet meghaladta 100 millió forintot; 2015-ben 1314-et, csaknem 14 százalékkal többet. Az elmúlt év folyamán az adóellenőrök 11 306 magánszemélyhez jutottak el, és 8905 esetben állapítottak meg – összesen 45 millió forint – adóhiányt. Egy évvel korábban ebben a körben 12 121 ellenőrzést végeztek, és 9443 adózónál, összesen 34 millió forint hátralékot tártak fel.

Rászáll a NAV a kockázatos adósokra
A kockázatos adósokat kiemelten ellenőrzi az idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), főként a jogszabályokat szándékosan megszegőket szeretné kiszűrni az adóhatóság. Az ellenőrök kiemelt figyelmet fordítanak a társasági adóban elszámolt költségekre, illetve az online kasszák ellenőrzésére is.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo