hirdetés

70 milliárd forintra pályázhatnak a kkv-k

Hét pályázati kiírás kínál összesen 70 milliárd kerettel 100 százalékos támogatást, hívta fel a figyelmet a Via Credit. Ezeknél egyáltalán nem kell a pályázóknak a zsebükbe nyúlniuk, a projekt teljes költségét megtéríti a pályázati forrás.

Van kiút az értékválságból? Megállítható az akkugyárak terjedése itthon?
Van még jövőnk az EU-ban?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Donáth Annával, a Momentum EP-képviselőjével - vegyen részt és kérdezzen Ön is!

2023. október 4. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

hirdetés

„Ezek a pályázatok döntően a foglalkoztatás területén nyújtanak támogatást, kkv-nak és nagyvállatoknak egyaránt. A 70 milliárd forint összegű kiírásokból eddig 32 milliárd forint értékben nyújtottak be igényeket, így jelentős összegek állnak még rendelkezésre.  Még további 3 ezer új jelentkezőt is ki tudnak szolgálni, nyáron is lehet jelentkezni.” – mondta Papadimitropulosz Alex, a Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója.

Gyakornoki program

Maximum 30 millió forint támogatás kérhető a gyakornokok foglalkoztatása és belső költségek megtérítése mellett. A pályázat a foglalkoztatás növelését segíti. Akár még további 2 ezer új pályázatot is be lehet nyújtani mielőtt a keret kimerülne.

Pályázat: 4,5 milliárd telephelyfejlesztésre Pest megyei cégeknek
A Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítását támogató pályázati felhívás jelent meg 4,5 milliárd forint értékben. A támogatási kérelmeket május 21-étől lehet beadni a kormány Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási programjának idei második pályázati kiírására.
Tranzitfoglalkoztatási pályázat

100 százalékos támogatást lehet igényelni a munkaerőhiány enyhítése céljából, a KKV-k konzorciumi tagként indulhatnak.

Iparjog pályázat

Iparjogvédelmi oltalmak megszerzésére lehet támogatást igényelni 100 százalékos támogatás mellett. A nyitva álló keret lehetővé teszi, hogy több mint 200 új pályázatot befogadjanak.

Nagyvállalatok képzési pályázata

A 18 milliárdos keretnek még csak a harmadára adtak be kérelmet a nagyvállalatok, így a képzési lehetőség nyitva áll akár 100 százalékos támogatási intenzitás mellett a jelentkezők előtt.

Innovációs voucher

Ötmillió forintot kaphatnak a KKV-k innovatív ötletek kidolgozásához, közel 300 kiadó hely maradt még. Mérsékelt az érdeklődés a pályázat iránt, ami leginkább az alacsony támogatási összeggel is magyarázható.

Munkahelyi bölcsődék létrehozása pályázat

Kezdetleges még az érdeklődés, pedig 100 százalékos támogatást lehet igényelni, kb. 300 új pályázat befogadására van még keret a munkahelyi bölcsődék létre hozásához.

Vállalati képző központok rendszerének kialakítása és működtetése

Nagyvállalatok számára elérhető felhívás, amely vállalaton belüli képzési központ létre hozását támogatja. Miután elég szűk az a nagyvállalati réteg, aki ezt igénybe tudja venni, ennek megfelelően 40 projekt támogatható várhatóan a 9 milliárd forint keretből.

50%-os támogatású pályázatok

A 13 kiírásból 6 olyan található, ahol a támogatás mértéke kb. 50 százalék körüli, azaz a projekt összegének felét a támogatásból lehet finanszírozni, másik részét önerőből (vagy beépített támogatott hitelből). Ezek a pályázatok széles körben (innováció, élelmiszeripar, energetika, informatika) nyújtanak támogatási lehetőséget. A kiírások első sorban a KKV-k részére, de a nagyvállalati kör számára is elérhetők. A 342 milliárd forint összegű kiírásokból eddig 143 milliárd forint értékben nyújtottak be igényeket, így kb. 200 milliárd forint áll még rendelkezésre. A pályázatok még további 4 ezer új jelentkezőt is ki tudnak szolgálni, nyáron is lehet jelentkezni.

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

Az innováció területén lehet akár 500 millió forint támogatást kérni a KKV és nagyvállalati körnek egyaránt. A kiírás még nincs teljesen lejegyezve, a 130 milliárdos keret 72 százalékára van érdeklődés. A nyerteseket szakmai alapon választják ki, így a most bent lévő közel 600 pályázaton felül legalább 200 új kérelem beadására van még lehetőség.

Vállalkozások megújuló energia-használatával megvalósuló épületenergetikai támogatása a Közép-Magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel

A központi régióban elérhető kiírás, amiben energetikai fejlesztésre lehet támogatást kapni. Az önerő csökkentése érdekében automatikusan hitel is jár a támogatáshoz. A forráskimerülés még nincs a felénél, várhatóan még 150 szabad hely van.

Indul a roham K+F pénzekért – három új pályázat jelent meg
Mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok egyaránt forráshoz juthatnak innovatív termék- és szolgáltatásfejlesztésük során, ha sikeresen pályáznak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnál. A három pályázatot 2018. január 9-én írták ki, és a Via Credit pályázati tanácsadó szerint ebben az évben várhatóan nem lesz más, jelentős forráshoz jutási lehetőség a vállalati szektorban az innováció területén.
Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel

Az élelmiszeripar területén működő közepes méretű vállalkozások kaphatnak beruházási támogatást. Elegendő mindösszesen 25 százalék önerővel rendelkezni, itt is automatikusan jár a támogatott kamatozású hitel. Az igen kedvező feltételek ellenére a 100 milliárdos keret alig harmada van lejegyezve, aki kérelmet ad be, az várhatóan nyerni fog. Ebben a kiírásban könnyedén tud megvalósulni akár 2-3 milliárd forint összköltségű projekt is.

Infokommunikációs vállalkozások nemzetközi piacokra való belépésnek támogatása

Első sorban informatikai vállalkozások kérhetnek marketing támogatást a külföldi piacokra való nyitáshoz. Szűk kört szólít meg a felhívás, már csak néhány tucat jelentkezőnek maradt hely, 40 millió forintos támogatást lehet kapni.

Vállalati komplex infokommunikációs szolgáltatások terjesztésének támogatása

Vállalatirányítási rendszerekre lehet kapni 24 millió forint támogatás, számításaink szerint akár további 4 ezer új jelentkezőre van hely. A keret impozáns 48 milliárd forint összegű, lehet jelentkezni.

Megújuló energia-használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása

52,5 milliárd forint kerettel várja a jelentkezőket az energetikai felhívás, maximum 100 millió forint támogatást lehet igényelni az épületek energetikai rendbe tételére. Eddig még alig van jelentkező, így ez a kiírás is várja a jelentkezőket.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.
hirdetés

Véleményvezér

Szijjártó Péternek szerepelnie kellene a Kőgazdag Fiatalok című reality showban

Szijjártó Péternek szerepelnie kellene a Kőgazdag Fiatalok című reality showban 

Igazságtalan, hogy külügyminiszterünk nem kapott lehetőséget a legújabb, nézőszámot döntögető reality showban. Pont ugyanúgy él és gondolkodik, mint az ott szereplők.
A magyar kutatók is kárvallottjai ez egyetemi modellváltásnak

A magyar kutatók is kárvallottjai ez egyetemi modellváltásnak 

A nyilvánosság előtt nagy hangsúlyt kapott, hogy az Európai Unió kizárta a hallgatóknak szóló Erasmus programból a modellváltó magyar egyetemeket. Kevesebben tudják, hogy a kutatók is bajba kerültek.
Tíz százalékra csökkent az orosz gáz szerepe Európában

Tíz százalékra csökkent az orosz gáz szerepe Európában 

Orbán Viktor szerint nem jó, hogy Európa megszabadult az orosz energiahordozóktól. A miniszterelnök erről tegnap, napirend előtt az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján beszélt.
Van ingyen ebéd

Van ingyen ebéd 

Szerencsések azok, akik a román határ mellett laknak. Kedvelt élelmiszereiket ugyanannál a multinál jóval olcsóbban kapják meg a szomszédoknál.
Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik

Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik 

Azerbajdzsán megtámadta Hegyi-Karabahot, hogy visszaszerezze egykori területét. Az akció teljesen átrendezi a kaukázusi erőviszonyokat.
Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti

Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti 

A befektetők jól átgondolják hová vigyék a pénzüket és ma nehéz jobb helyet találni az USA-nál.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo