Majd ötszázan fejlesztenék a tanyájukat

A szeptember 30-án lezárult Tanyafejlesztési programra 460 pályázatot adtak be, több mint 2,5 milliárd forint összegben, ami jelentősen meghaladja a rendelkezésre álló 930 millió forintos keretet - közölte Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

A Tanyafejlesztési program a Nemzeti Vidékstratégia egyik kulcsfontosságú eleme, melynek célja a tanyarendszer korszerű megújítása, valamint az ott élők gazdálkodásának a támogatása - mondta az államtitkár az egyik fülöpházi tanyán tartott sajtótájékoztatón. A pályázat egyik célterületére a tanyás térségek, települések fejlesztésére 730 millió forint fordítható, s erre 153 pályázat érkezett 1,9 milliárd forint összegben, míg a másik célterületre, a tanyagazdaságok fejlesztésére fordítható 200 millió forintos összegre 307 pályázatot nyújtottak be 630 millió forint támogatási igényt megjelölve.


Kevesebb a pénz, mint amennyi kellene
Fotó: PP archív

Ángyán József hangsúlyozta: az első célterületen a rossz állapotú földutak javításához szükséges gépek és eszközök beszerzésére, valamint a tanyagondnoki szolgálat fejlesztésére érkezett be kiemelten sok pályázat, míg a második célterületen gazdálkodási gépek beszerzése, gazdálkodási épületek felújítása valamint az állatállomány bővítése a legnépszerűbb cél. Az államtitkár utalt arra, hogy a következő költségvetési évben a Tanyafejlesztési programra 1,5 milliárd forint lesz elkülönítve.

Decemberre lesz döntés

Mezőszentgyörgyi Dávid, a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet igazgatója elmondta, hogy a beérkezett pályázatok értékelését egy 9 tagú, Ángyán József államtitkár elnökletével működő bizottság értékeli és tesz javaslatot a támogatásokra. A döntést Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter november 30-ig hozza meg, majd decemberben megkezdődhet a szerződések megkötése.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázók a szerződéskötés előtt ne vásároljanak a pályázat terhére semmit, mert csak a szerződéskötések utáni számlákat tudják a pályázat elszámolásába befogadni.

Balogh József országgyűlési képviselő (Fidesz), Fülöpháza polgármestere az MTI-nek elmondta: 2007-ben alapította meg a Magyar Tanyákon Élők Egyesületét, és javasolta már akkor, hogy a 300 ezer, tanyán élő ember életkörülményein javítani kell. "Ez a pályázat jelentős lépés abba az irányba, hogy a tanyán élő emberek érezzék azt, hogy végre olyan kormánya van Magyarországnak, aki tesz is értük"

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo