Díjazzák a fiatalokat

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2011-ben harmadik ízben hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, ezúttal a Budapest Bankkal közösen. A díj a fiatal vállalkozói generáció jeles képviselőinek munkásságát ismeri el - azokat a vállalkozókat, akik fiatal koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára.

 


Kép: PP archív

A világ összesen 103 országában rendezik meg a Fiatal Vállalkozók Hetét, idén november 14-20. között. A kezdeményezés az Amerikai Egyesült Államokból indult négy évvel ezelőtt, amely mára világméretű eseménnyé nőttek ki magát. Célja, a világ fiataljai által a gazdasági fejlődés felgyorsítása, illetve a vállalkozni vágyó fiatalok segítése.

A hazai rendezvénysorozaton neves előadók tartanak prezentációt a fiataloknak, valamint alkalom nyílik személyesen is elbeszélgetni velük. Az előadók között megtalálható lesz Kürti Tamás /Kürt Zrt./, Balogh Levente /Szentkirályi Ásványvíz/, Zab Gábor /Red Bull Hungária/, Varga Árpád /Nemzeti Adó- és Vámhivatal/, ám a Vodafone Magyarország, a Google Magyarország, az IBM, a Siemens és még sok más neves vállalat képviselteti magát vezetőségi tagjai által.

A pályázaton való részvételhez szükséges dokumentáció:
- fényképes önéletrajz
- Minimum 1, maximum. 3 oldalas pályázati anyag, melyben bemutatásra kerül a jelölt, vállalkozása(i) és annak története, árbevétele, nyeresége, munkavállalóinak száma, hazai és külföldi sikerei, vállalkozása(i) szemléletmódja, társadalomra való hasznossága.

A rendezvénysorozat egy Gálaesttel zárul, ahol találkozik a hazai meghatározó fiatal vállalkozói réteg az idősebb vállalkozókkal, multinacionális cégek vezérigazgatóival, akik kötetlen beszélgetések során inspirációval, ötletekkel, tanácsokkal szolgálnak a fiataloknak. Az esemény várhatóan későbbi üzleti kapcsolatok megalapozására is alkalmat ad majd.

Itt kerül átadásra az Országos Fiatal Vállalkozói Díj, és azon belül különdíjként első alkalommal az Országos Női Fiatal Vállalkozói Díj is. A két díj elbírálásának szempontrendszerében a zsűri figyelembe veszi a vállalkozás(ok) profilját, nyereségességét, a vállalati kultúrát, a szolgáltatás- és termékek minőségét, a díjazottak személyes motivációját és a vállalkozás(ok) társadalomi hasznosságát.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díj és az Országos Női Fiatal Vállalkozói Díj tulajdonosai a Budapest Bank jóvoltából egy-egy db Apple iPad 2 (16GB 3G) készülékeket kapnak. A FIVOSZ pedig országos média megjelenést biztosít számukra.

Pályázni 2011. október 19. és 2011. november 10. között lehet, további részletes információ itt olvasható.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo